X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

AKTUÁLIS HÍREINK

Teltházas kortárs színielőadások a klímaváltozásról

Budapest - A Climate of Change Turné szeptember elején budapesti állomására érkezett, és az olasz társulat két teltházas, nagysikerű előadást tartott a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében.

Légy szakmai megvalósító a Baptista Szeretetszolgálat „Jelenlét Csapatában”!

A Baptista Szeretetszolgálat felsőfokú szakmai megvalósító munkatársakat keres Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, azonnali munkakezdéssel.

A Baptista Világszövetség főtitkárának látogatása és együttműködési megállapodás a kormánnyal

Budapest – Dr. Elijah Brown szeptember 19-én, vasárnap a Budafoki Baptista Gyülekezet előtt beszélt, majd másnap részt vett azon az eseményen, amelynek során a magyar kormány újabb együttműködési megállapodást kötött a baptistákkal.

Kaposvári József-díjat kapott Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnök emeritusa

Budapest – A Kaposvári József-díjat azok kapják, akik szűkebb vagy tágabb környezetükben példamutató tevékenységükkel segítik mindazokat, akik rászorulnak.

Tisztelet a Hősöknek: Ötvenezer orvosi szájmaszk a honvédség részére

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat 50 ezer orvosi szájmaszkot ajánlott fel és adott át az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központnak, illetve a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának a „Tisztelet a Hősöknek” program részeként.

Sulipakk tanszercsomagokat osztottunk kelet-magyarországi településeken

Mátészalka - A Baptista Szeretetszolgálat ebben az esztendőben is Sulipakk tanszercsomaggal segíti a tanévkezdést azokon a helyeken, ahol erre a támogatásra nagy szükség van.

„Bízzatok!” Központi baptista tanévnyitó ünnepség Tatárszentgyörgyön

Tatárszentgyörgy - Jelenléti oktatással, Pintér Béla gospel énekes, előadóművész közreműködésével kezdődött el a tanév Tatárszentgyörgyön, a baptista oktatási intézmények közösségéhez legújabban csatlakozott iskolában, ahol jelenleg összesen 137 diák tanul.

Sulipak(k)olj velünk!

Segítsük együtt a rászoruló gyerekek beiskolázását! Ezekben a kiszámíthatatlan időkben is van, ami biztos: a szükségben élő, bajba került családok számítanak ránk.

A magyarországi segítséggel épített Haiti gyermekotthonnak most együtt segíthetünk!

Port-au-Prince – A Baptista Szeretetszolgálat a Haitit ért 2010-es pusztító földrengés után helyi és nemzetközi partnerségben épített gyermekközpontot, ahol óvoda, iskola, árvaház és szakképzés is segíti a fiatalokat. Most újabb sürgős támogatásra van szükség.

Négyszázezer védőmaszk érkezett Pákozdról a határon túlra

Pákozd – Az egyik szállítmányt a Nagyvárad közelében lévő település Filadelfia Noom Idősek Otthona és más hasonló intézmények hasznosítják majd, hiszen a legfontosabb cél a gondozottak biztonsága. További 200 ezer védőmaszk az elmúlt napokban Böjte Csaba atya alapítványának erdélyi otthonaiba került a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjából.

Lap tetejére