“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Külföld

Foga van az időnek - Riport a kárpátaljai misszióról

Egyik kátyúból döccenünk a másikba, aztán végképp megadja magát az autó. Sóhajtva kapaszkodunk ki a járműből a nagydobronyi utcán, tépjük fel a motorház tetejét Pista lelkésszel, hogy megállapítsuk, itt már talán csak az ima segít. A Kárpátok látszódnak a távolból, a bércek hasonló derengésben úsznak, mint képzeletünk egy távoli csatatér színhelyén. Szolgálatunk egy olyan országba szólított, ahol már jó ideje ropognak a fegyverek, s ez állandó bizonytalansággal tölti el a szíveket, ahol a megszokott szegénységet a háború okozta gazdasági sokk mélyíti kétségbeeséssé.

A rosszat is jóra kell fordítani: levél a lelkipásztortól

Bene, Kárpátalja – A Baptista Szeretetszolgálat segítségét levélben köszönte meg minap Orbán Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület benei egyházközségének lelkipásztora.

Amerikai orvosokkal Kárpátaljára

Kárpátalja – A Baptista Szeretetszolgálat partnerségében amerikai orvosok dolgoznak az elkövetkező napokban több kárpátaljai településen is.

Újabb, 7,4-es erősségű földrengés rázta meg Nepált

Újabb, 7,4-es erősségű földrengés rázta meg Nepált, közel 100 ember életét követelve. A HUBA Rescue24 Nemzeközi mentőcsapat készenlétben áll.

Munkában a magyar mentőcsapat Nepálban

Intenzív munkával töltötte a keddi napot Nepálban a Rescue 24

Segítség az ebola-sújtotta Sierra Leonéban

A Baptista Szeretetszolgálat most az újrakezdésben segít Sierra Leonéban.Helyi partnereink révén vetőmagokat, palántákat, szerszámokat és tartós élelmiszerekből álló segélycsomagot adományozunk a rászorulóknak.

Mianmar: a katasztrófa-kezelés módszereit tanítottuk

Pokoli vihar csapott le 2008. május 3-án, a délelőtti órákban Mianmarra. A Baptista Szeretetszolgálat azóta segít.

Az igazi nyakláncot jótettekből fonják: látogatás Haitin

Február utolsó napjaiban érkezett haza egyhetes útjáról a Baptista Szeretetszolgálat küldöttsége: a segélyszervezeti vezetők, munkatársak és az intézményhálózat pedagógusai Haitin, Port-au-Prince-ben jártak.

Véget érhet Tóásó Előd börtönbüntetése

Vádalku Bolíviában: egy ártatlan magyar férfiért zajló hosszú küzdelem érhet véget

Nemzetközi konferencia Padovában

A Baptista Szeretetszolgálat képviseletében, 2015. február 4.-én a Padovai Egyetem nemzetközi eseményén meghívott előadóként vett részt De Coll Ágnes, szervezetünk emberkereskedelem ellenes program vezetője, amelyen a koldultatásról tartott előadást más, külföldi szervezetek munkatársaival egyetemben.

Lap tetejére