“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

AKTUÁLIS HÍREINK

Felebarát Magazin a Baptista Rádióban!

Rádióműsor indul a Baptista Szeretetszolgálat tevékenységéről!

Dr. Szilágyi Béla: „Építsük vissza a jövőt, építsük vissza a reménységet!”

Budapest - Együttműködési megállapodást kötött a Covid-árvák támogatásának érdekében a Karitatív Tanács és a Regőczi Alapítvány. A szervezetet a köztársasági elnök, Dr. Áder János és felesége, Dr. Herczegh Anita alapította azzal a céllal, hogy segítsen azoknak a gyerekeknek, akik a járvány idején elveszítették szüleiket.

Emberséggel és szeretettel, nehéz sorsú családok gyermekei között

Székely – A Baptista Szeretetszolgálat négy kelet-magyarországi helyszínen, Rohodon, Székelyen, Magyon és Besenyődön szervezett nyári táborokat – az első turnusban június 15-től 22-ig, majd június 23-tól 29-ig – elsősorban rászorult helyzetben élő családok gyermekei számára, lelkes önkéntesek segítségével.

Munkalehetőségeket kínálunk Nógrádban, Kelet-Magyarországon és a fővárosban

A Baptista Szeretetszolgálat szakmai megvalósító munkatársakat keres több településen. Ha szereted a kihívást jelentő, izgalmas és változatos feladatokat, szívesen dolgozol csapatban, hátrányos helyzetű családokkal; életkörülményeinek javítása, esélyeik növelése érdekében, akkor gyere, s csatlakozz hozzánk szakmai megvalósítóként! A fővárosba is keresünk szociális munkatársat!

A kegyelem érintése: megjelent a szociális munkás fiktív regénye

D. Somogyi Eszter a Baptista Szeretetszolgálat szociális munkása lett Budapest drogosai és hajléktalanjai között. Ezekből a tapasztalataiból született most, évekkel később egy fiktív regény, amiben bemutatja a hajléktalan drogfüggők világát, és a köztük dolgozó szociális munkások mindennapjait.

Ismét működik a népkonyha, tovább folytatódik az adományosztás is

Nagykanizsa – A járvány miatti legszigorúbb rendszabályok megszüntetése után a Baptista Szeretetszolgálat folytatja mobil népkonyha programját és adományosztásait.

Serpa a baptista otthonban, akinek a kedvesség a legnagyobb szakértelme

Pécs - Parfé után egy újabb, ugyancsak fiatal labrador kutya, Serpa lett állandó látogatója a Baptista Szeretetszolgálat OSZSK Pécsi Gondozási Központjának. Serpa elődjéhez hasonlóan máris sok örömteli pillanatot ajándékozott az idős ellátottaknak és a gondozóknak.

A Baptista Szeretetszolgálat idén is megrendezi hagyományos kerékpártúráját

Bükkszentmárton - Szeretettel várunk minden 14 éven felülit kerékpártúránkra, a Bükkbe július 12-től 17-ig!

Kétszáz gyermeknek szerezhettünk meglepetést támogatóink segítségével

Budapest – Gyermeknap alkalmából több mint kétszáz gyermeknek szerzett nem kis meglepetést a Baptista Szeretetszolgálat a Pizza King, a Márka üdítő és a Detki Keksz támogatásával. Köszönjük önkénteseinknek is a nagylelkű segítséget!

Nagy sikerrel vagyunk túl vitaverseny sorozatunk nemzeti döntőjén

Budapest - Magyarországon Dr. Áder János köztársasági elnök a védnöke annak a klímaváltozással foglalkozó vitaverseny sorozatnak, amelynek nemzeti döntőjére és díjátadó ünnepségére a Magyar Nemzeti Múzeumban, 2021. május 27-én került sor.

Lap tetejére