“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

AKTUÁLIS HÍREINK

A Baptista Szeretetszolgálat díjakkal ismerte el kiváló munkát végzett kollégáit

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje áldozatos munkájukat. Eddig több mint négyszáz munkatárs kapott díjat. A 2024. év elismeréseit április 19-én a Wesselényi utcai imaházban adták át az arra érdemeseknek.

Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.

Közeledik a Szeretetszolgálat Vasárnapja!

Budapest - Április 14-én, vasárnap az egyik nagy baptista gyülekezetben egy istentisztelet keretében röviden bemutatjuk/felvillantjuk a Baptista Szeretetszolgálat munkáját, a küldetésünket és hívjuk a gyülekezetet a közös szolgálatra, önkéntességre, támogatásra.

A Baptista Szeretetszolgálat Istentől megáldott feltámadási ünnepet kíván!

Pont ott segítünk, ahol kell. Tedd jobbá a világot adód 1 %-ával!

Adószám: 18485529-1-42 Technikai szám: 0286

Pavelcze László, mentőcsapatunk parancsnoka az Év embere lett Fejérben

Pákozd - Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója, a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport parancsnoka lett az Év embere 2023-ban Fejér vármegyében - ez derült ki a vármegye hírportáljának szavazásából.

Köszönjük, hogy valóban több lehetett, mint egy ételosztás!

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront szolgálata Kőbánya önkormányzatának támogatásával „Több mint ételosztás” elnevezéssel egy komplex szolgáltatást nyújtó rendezvényre várta 2024. február 10-én, szombaton elsősorban a 10. kerületi közterületen és az intézményekben élő, hajléktalan embereket.

Mentőcsapatunk tagjait köszöntötték a törökországi földrengés évfordulóján

Budapest - A Yunus Emre Török Kulturális Intézetben látták vendégül azokat a magyar kutató-mentő csapatokat és családtagjaikat, akik az egy évvel ezelőtt bekövetkezett földrengések után harmincöt túlélőt emeltek ki a romok alól.

Támogatott lakhatás pszichiátriai betegeknek Esztergomban

Esztergom - A Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Regionális Szociális Intézményfenntartó Központ és a Tábita Alapszolgáltatási Központ csütörtökön délelőtt ünnepélyes külsőségek mellett zárta a „Támogatott lakhatás kialakítása és alapszolgáltatások fejlesztése Esztergomban” című projektet. Az esemény keretein belül adták át a Petőfi Sándor utcában lévő, pszichiátriai betegek számára újonnan kialakított támogatott lakhatás épületét is.

Kitüntették besenyődi Jelen-Lét Pontunk vezetőjét a fővárosi gálán

Budapest - Minap az Uránia Nemzeti Filmszínházban lépett fel a Máltai Szimfónia zenekara. Az évadnyitó nagykoncert keretein belül a legszegényebb településeken dolgozó szociális segítők elismerésére alapított Jelenlét díjakat is átadták.

Lap tetejére