“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Harminc éve az idősek ápolásáért: kis tettek nagy szeretettel

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. október 03., hétfő 12:55

 

Gyuró Anikó intézményvezető köszöntötte az ünnepség résztvevőit abból az alkalomból, hogy 30 éves lett a malomvölgyi idősek otthona, az ország egyik legnagyobb szociális intézménye, ahol a hasonló otthonok közül talán elsőként vezették be a tényleges szakápolási tevékenységet. Gyuró Anikó szavaival a kezdetekre, az első igazgatóra, Czike Zoltánra emlékezett, aki „nem csak megálmodta, de felépítette” és tizenhat éven át, 1986-tól egészen 2002-ig vezette is az otthont. Az 1986-os átadáskor 150 idős ellátását biztosította az intézmény, ma ez a létszám 600-nál is több.

A Baptista Szeretetszolgálat 2011-ben lett a fenntartó: Szenczy Sándor, a segélyszervezet elnöke akkor azt kérte, mindent meg kell őrizni, ami jó, de igyekezni kell megkeresni a továbblépés útját, igyekezve új dolgokat, új hagyományt teremteni. Ezt a törekvést siker koronázta. „A hit, a szeretet, a hivatástudat példa kell, hogy legyen a jövő számára. Igyekszünk megőrizni, amit kaptunk, s remélem, méltóak leszünk arra, hogy a következő kerek évfordulón megemlékezzenek rólunk”, mondta az intézményvezető, aki beszámolt a közelmúlt fejlesztéseiről, a tervekről és a teendőkről, majd Megköszönte Pécs városának évi 25 millió forintos támogatását. „Az elődök nyomában járva fejlődünk, hogy minél jobb ellátást biztosíthassunk az ellátott idősek számára”, jelentette ki Gyuró Anikó, majd Kalkuttai Szent Terézt idézve zárta szavait: „Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket nagy szeretettel”.    

Dr. Őri László alpolgármester arról beszélt, hogy bár e három évtized nagy idő, mégis a malomvölgyi úti szeretetotthon a város legfiatalabb intézménye. „Vannak olyan célkitűzések, amelyek a három évtized elteltével se változtak: az, hogy Pécs legsűrűbben lakott városrészének peremén olyan intézmény működjön, ahol több száz idősnek lehet méltó körülmények között ellátást biztosítani. Olyanok számára, akik egykor ezt az országot újjáépítették, akiknek köszönhető az, hogy ma egy élhető országban ünnepelhetünk.  Amikor a mindennapokban segítséget nyújtunk egy idős pécsi polgárnak, legyünk minderre figyelemmel”, kérte az alpolgármester. A fenntartótól együttműködést, partnerséget kért, majd a város és minden pécsi nevében köszönetet mondott az otthon korábbi és jelenlegi dolgozóinak.

Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója kijelentette, az otthon igazi ékköve a segélyszervezet fenntartásában lévő intézményhálózatnak, s ez megsokszorozza a felelősséget. Hozzátette, hogy bár néha úgy tűnik, ez rendkívül összetett, erőt meghaladó feladat, a fenntartó igyekszik a dolgozók és az ellátottak szempontjából is úgy végezni munkáját, hogy mindenki azt érezze, ő a legfontosabb. A jó tapasztalatokat, mint üzeneteket pedig meg kell osztani a többi intézménnyel, javasolta az ügyvezető igazgató, majd további erőt kívánt a nem könnyű munkához, a szeretetotthon további tevékenységéhez.   

„Kitartunk, ígérem”, reagált Gyuró Anikó, majd Gaál Edit, a Dzsászti Énekstúdió növendéke szórakoztatta a megjelenteket.

Az ünnepség utolsó megszólalójaként Czike Zoltán egykori intézményigazgató sok humorral idézte fel az indulást, az első feladatokat, a kezdeti időszakot, majd a későbbi évek küzdelmeit.              

Lap tetejére