X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Szociális munka

A Baptista Szeretetszolgálat továbbra is a Jószolgálat-díj mellett

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. október 06., péntek 12:52

 

Budapest – Második éve díjazzák azokat az önkéntes és hivatásos szociális munkásokat, szervezeteket valamint közösségeket, akik kiemelkedő elhivatottsággal, napról napra végzik áldozatos munkájukat a rászorulókért. A Baptista Szeretetszolgálat is ott volt 2016-ban a Jószolgálat-díj alapítóinak partnerei között. 

Az újabb jelölési időszak meghirdetésekor, október 4-én ünnepség keretében nyitották meg a 2017-es év díjazottjait bemutató szabadtéri kiállítást a budapesti Március 15. téren. A 2017-18-as évadban október 4-től 2018. január 31-ig öt kategóriában várják a díj honlapján keresztül a jelöléseket a joszolgalatdij.hu/jeloles oldalon. A szakmai bizottság – amelynek tagja Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi igazgatója is – a hivatásszerűen végzett szociális munka kategóriáiban választ díjazottakat, míg az önkéntes kategóriákban a felterjesztések alapján jövő májusban online szavazással a köz véleménye dönt majd azon a személyek és civil közösségek között,  amelyek érdemesek lehetnek a Jószolgálat-díjra.

A szerdai eseményen a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében köszöntő beszédet mondott Twickel György, a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány kuratóriumának elnöke, majd Tóth Simon Ferenc, a kuratórium tagja ismertette a megújult kategóriákat. Bemutatkoztak a 2017-18-as évad nagykövetei: Ónodi Eszter Jászai Mari-díjas színésznő és Lackfi János, József Attila- és Prima Primissima-díjas író, költő, akik személyükkel és munkásságukkal támogatják és népszerűsítik a díj céljait, hogy társadalmunk elé kerüljenek azok a történetek, melyek mindannyiunk számára példát mutatnak a rászorulók iránt való felelősségvállalásból.

A 2017-es díjazottakat bemutató kültéri kiállítást Virágvölgyi István kurátor nyitotta meg. A belváros szívében látható szabadtéri tárlat 2018. április végéig vidéki nagyvárosok főterein is látható lesz majd. A tavaly nyáron alapított díjat Twickel György hívta életre édesanyja, Twickel-Zichy Mária Terézia grófnő példaértékű munkásságának emlékére. A grófnőről elnevezett Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány a különböző területeken hivatásos és önkéntes szociális munkát végzők áldozatos munkáját díjazza és mutatja be a Jószolgálat-díjon keresztül, melyet idén májusban adtak át először.

A hajléktalanokért végzett szociális munka egyéni kategóriában Gróf András, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa, a REVIP Hajléktalanok Átmeneti Szállásának vezetője lett a 2017. évi Jószolgálat-díj elismerte, akiről honlapunkon hosszabb írást is olvashatnak.

 

 

 


Lap tetejére