“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

AKTUÁLIS HÍREINK

Segítségnyújtás az ország egyik legszegényebb vidékén

Aranyosapáti – Szeptember 20-án adományokat osztott a Baptista Szeretetszolgálat csapata az ukrán határhoz közeli településen, ezzel az akcióval folytatva a legszegényebbek érdekében végzett munkát.

Tenni a fogyatékkal élőkért

Gyömöre – A Miháldy Borbála Fogyatékosok Nappali Intézménye 2016-ban nyitotta meg kapuit, azóta a Baptista Szeretetszolgálat Országos Segítő Központjának telephelyeként működik a településen.

Program a legszegényebbekért: mobil népkonyha autó Nagykanizsán

Nagykanizsa – A Baptista Szeretetszolgálat Országos Szociális Segítő Központja, Nagykanizsa önkormányzatával karöltve, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával mobil népkonyha autót üzemeltet a városban és a környékén. Az autó a hét öt napján, nyolc helyszínen, mintegy háromszáz rászoruló meleg étkeztetéséről gondoskodik: az osztást a Demokratikus Roma Vezetők Szövetségének koordinálásával valósítják meg. Az autó ünnepélyes átadása a sajtó nyilvánossága előtt június 30-án történt meg.

Egyre hangsúlyosabb jelenlét a drogprevenció területén

Tapolca – Hentes Ildikót, a Baptista Szeretetszolgálat OSzSK drogprevenciós tevékenységgel foglalkozó munkatársát kérték fel részvételre egy olyan sajtótájékoztatón, amit a Veszprém megyei városban egy kábítószeres bűncselekmény kapcsán tartott minap a rendőrség.

Remek lehetőség a Tábita előtt

Budapest – A Regionális Szociális Intézményfenntartó Központ jószolgálati céljait jelentős összeggel támogatja pályázati forrásból az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ez újabb siker, amely nem csupán komoly feladatot ad, lehetőséget is kínál.

Élelmiszerosztás az újév jegyében Kőbányán

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat december 30-án, pénteken közel félszáz nehéz sorsú családot lepett meg azzal a szándékkal, hogy kellemesen teljenek számukra az újév első napjai.

Nógrádi faluban osztott segélyt a szeretetszolgálat

Sóshartyán – A Cserhát északi lábához, a Salgótarjántól délnyugatra fekvő kistelepülésre érkeztek október 18-án, kedden a Baptista Szeretetszolgálat adományozási igazgatóságának munkatársai. Az ezerfős falu legszegényebbjein segített az akció.

Harminc éve az idősek ápolásáért: kis tettek nagy szeretettel

Pécs – Jubileumi megemlékezés helyszíne volt október 3-án, hétfőn a Baptista Szeretetszolgálat Szeretetotthona Pécs városában, a Malomvölgyi úton.

Adományok a tanyavilág szegényeinek is

Abony – Kétszer is adományt oszt ezekben a napokban a Baptista Szeretetszolgálat a Pest megyei település rászorultjai között.

Ismét élelmiszert és ruhát osztott a Baptista Szeretetszolgálat

Győrszentiván – Bár az ország északnyugati vidéke vitathatatlanul a legtehetősebb régiók közé tartozik, a rászorultság azért azon a tájon is ráveti árnyékát sok család mindennapjaira. Szeptember 15-én, csütörtökön Győrszentivánon osztott segélyt a Baptista Szeretetszolgálat.

Lap tetejére