“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Segítség Kárpátaljának

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. március 11., péntek 11:10

 

A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai 1.000.000 Ft adományt adtak át tegnap Kárpátalján a rászoruló emberek segélyezésére. A Karitatív Tanács által kezdeményezett, 2016 januárjában megtartott gyűjtés során a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei 650,000 Ft adományt gyűjtöttek össze, amelyet a Magyarországi Baptista Egyház és a Szeretetszolgálat egymillió forintra egészített ki. Az összeget fele-fele arányban a Kárpátaljai Magyar Baptisták Közössége (KMBK) valamint a Kárpátaljai Új Élet Roma Egyház kapja, szociális szolgálataik támogatására.

 A Nyugat-ukrajnai magyar partnerek az elmúlt időszakban a rászorulók számára élelmiszersegélyeket biztosítottak, népkonyhát üzemeltettek, kisállat-, tüzifa- és rezsiátvállalás programokat hajtottak végre, kórházi kezelések, gyógyszerek költségeit vállalták át, valamint magyarajkú napközi otthont működtettek. A jelen támogatással további élelmiszersegélyezést, illetve egy újszülötteket segítő programot valósítanak meg.

Kárpátalján, Beregészászon tartotta tegnap első kihelyezett ülését a Karitatív Tanács, ahol a segélyszerevezetek képviselőin túl a kárpátaljai partnerszervezetek is megjelentek. A beregszászi polgármesteri hivatalban tartott tanácskozást követő sajtótájékoztatón Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta: a Karitatív Tanács tagszervezetei – a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a velük együttműködő karitatív szervezetek, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség Szeretetszolgálata, a Johannita Segítő Szolgálat és a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat – Kárpátalján tartott kihelyezett ülésükkel természetes módon kifejezték, hogy Magyarország, más országokhoz hasonlóan, elsősorban a máshová szakadt testvéreit segíti. És ugyanennyire fontos az is, hogy olyan országokon igyekszünk segíteni, amelyek közel vannak hozzánk földrajzilag, kulturálisan és a vallást tekintve, s Ukrajna ilyen ország – tette hozzá a Karitatív Tanács elnöke.

Üzenetértéke van annak, hogy Kárpátalján tartotta első kihelyezett ülését a KT, jelezve ezzel a kárpátaljai magyarságnak és az ukrán embereknek, hogy a magyar emberek, Magyarország nem feledkezett meg róluk, és továbbra is számíthatnak a támogatásra – hangsúlyozta Soltész Miklós,

Majd kifejtette: Magyarország erejéhez mérten igyekszik segíteni a háborús konfliktustól szenvedő ukrán embereken is. Ki kell mondanunk, hogy Európa nyugati fele megfeledkezett Ukrajnáról, hiszen az Európai Unió kezdetben nagy gazdasági, politikai és egyéb ígéretekkel kecsegtette az országot, ami – mint időközben kiderült – nagyrészt a szavak szintjén maradt.

Soltész Miklós azt is elmondta, hogy a kihelyezett ülésen a KT tagjai 7,5–10 millió forint értékű pénz-, élelmiszer- és egyéb adományt nyújtottak át kárpátaljai társszervezeteiknek. Így a Katolikus Karitász egy kisbuszt adományozott a kárpátaljai Szent Márton Karitásznak. A gyermekétkeztetést, a rászorulók ingyenkonyhai élelmezését szolgáló adomány pedig az idén januárban Magyarországon szervezett lakossági gyűjtés eredménye.

Az államtitkár közölte, a KT kihelyezett ülésének másik napirendi pontja az április közepén záruló gyűjtésből összeállítandó segélyszállítmány célba juttatásának és elosztásának kérdése volt. A Karitatív Tanács elnöke reményét fejezte ki, hogy ezúttal is sikerül a tavaly júniusi szállítmányhoz hasonló, nyolc kamionból álló konvojt útnak indítani – ismét fele-fele arányban – Kárpátaljára és Ukrajna belső területeire.

Biztos vagyok benne, hogy ez a támogatás egyaránt erősíteni fogja a kárpátaljai magyarok és a többségi nemzet, valamint Magyarország és Ukrajna kapcsolatát – hangsúlyozta Soltész Miklós, majd köszönetet mondott a magyarországi embereknek és a karitatív szervezeteknek a felajánlásokért, a Kárpátalján működő magyar külképviseletek diplomatáinak pedig a támogatások célba juttatásához nyújtott segítségért.

Az ülést követően Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi igazgatója átadta a baptisták adományát a kárpátaljaiaknak, akik megköszönték a magyar emberek segítségét.

A Szeretetszolgálat munkatársai délután Gáton meglátogatták azt a napközit, melyet a magyar támogatásokból a Kárpátaljai Magyar Baptisták Közössége (KMBK) működtet. A napközibe naponta 25-30 gyerek jár. A leckeíráson és napi egy órás ukrántanuláson túl a gyerekek minden nap kapnak ételet is, valamint játékkal, közös szabadidős tevékenységekkel töltik a délután hátralévő részét. A gyerekek első osztályos kortól középiskolás korig minden korosztályból érkeznek. Két nagylány épp a főiskolai tanulmányaira készül délutánoonként a napköziben. Óvodapedagógusok szeretnének lenni. A gyerekekkel minden nap három önkéntes foglalkozik. 

fotók: Fehér Bertalan

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Szakemberképzés és egészségügyi segítségnyújtás Csádban

N'Djamena ¬ Többoldalú együttműködés keretében a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei is részt vettek az elmúlt hetekben Csádban lezajlott orvos-humanitárius misszióban.

Finn segélyszolgálati vezetővel a határon, úton Kárpátaljára

Beregsurány - Az ukrajnai háborúval kapcsolatos kárpátaljai tevékenységét részben a finn Fida segélyszervezettel való együttműködésben hajtja végre a Baptista Szeretetszolgálat.

Libanoni és szíriai gazdákat segít a Hungary Helps Programon keresztül a Baptista Szeretetszolgálat

Bejrút – 2023. július 29-én ünnepélyes keretek között átadtuk a magyar innovációval készült Gyökéritatót a szír és a libanoni gazdák részére. Az ünnepélyes eseményen hazánk libanoni nagykövetségét Fodor Zoltán kereskedelmi attassé, a Hungary Helps Ügynökséget Kovács Péter vezérigazgató és munkatársai, a fogadó felet libanoni partnerszervezetünk vezérigazgatója, Nabil Costa, míg a Baptista Szeretetszolgálatot Gál Dávid ügyvezető igazgató és kollégái képviselték.

Lap tetejére