“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Nyugat-Ukrajna: közkinccsé tett tapasztalatok a fiatalok érdekében

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2019. március 23., szombat 17:17

 

Nagydobrony - „A nyugat-ukrán civil szervezetek jövőbeni munkaképességének növeléséért a fiatalok körében” címmel új programot indított a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, aminek keretében képzéseket és iskola-látogatásokat valósít meg Kárpátalján. A Visegrád Fund által támogatott pályázatban a szeretetszolgálat partnerként a LifeAid segélyszervezettel, valamint szlovák, lengyel és ukrán civil szervezetekkel dolgozik együtt.

 

A projekt részeként a magyarországi szakemberek 2019. március 18-tól 21-ig a kárpátaljai Nagydobronyban tartottak előadásokat, amelyeken ott voltak a Nagydobronyi Családsegítő Szolgálat, az Ungvári Drugeth Gimnázium, a holland Small Miracles, a Kárpátaljai Második Esély Jótékonysági Alapítvány, a Sas-Fészek Alapítvány, a Tiszaágteleki Református Cigánymisszió, a Nagydobronyi Irgalmas Szamaritánus Református Gyermekotthon, valamint a Kárpátaljai Drogambulancia képviselői.  

Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója a segélyszervezet elmúlt 23 esztendejét idézte fel a lehetséges időkeretek között, s beszélt mindazokról a tapasztalatokról, amelyeket Magyarország egyik legnagyobb segélyszervezeteként a múltban gyűjtöttek a munkatársak és a civil szervezet vezetői a rászorultak érdekében bel- és külföldön végzett humanitárius akciók során. Felidézte a „hőskorszakot”, a veszélyes küldetéseket és az aprólékos szervezőmunka kihívásait.

Fellegi Kató munkatárs a mentálhigiéné, azaz a lelki egészség kérdéseire fókuszált előadásában, hiszen ez a témakör Nyugat-Ukrajnában, illetve Kárpátalján az európai dimenziókhoz képest eléggé elhanyagolt és fejlesztésre szoruló. A tapasztalatok a magyar segélyszervezetnél az elmúlt esztendőkben – részben a kárpátaljai romatelepeken amerikai önkéntesekkel – végzett egészségügyi missziók során halmozódtak fel és értek meg arra, hogy közkinccsé váljanak. 

Toszeczky Renáta egy égető problémára hívta fel a figyelmet: sajnos Nyugat-Európa egyes nagyvárosaiban szembeöltő tapasztalat, hogy jelentős mértékben magyar és ukrán, vagy roma származású lányok árulják a testüket az utcán. A Baptista Szeretetszolgálat egyik legeredményesebb tevékenységi köre éppen az emberkereskedelem elleni küzdelem: a módszerek ismertetését fokozott figyelemmel kísérték a hallgatók.

Dr. Miletics Marcell, a segélyszervezet Utcafront részlegének igazgatójánál aligha akad olyan szakember Magyarországon, aki többet tudna mondani a hajléktalan élethelyzetből fakadó problémákról. Erről, valamint a szenvedélybetegségek elleni küzdelemről beszélt a program résztvevőinek, akik nem maradtak adósak kérdéseikkel.

 

 

A kortárs segítőké a jövő?

Részlet Dr. Miletics Marcell előadásából:

– Nem tudjuk eltántorítani a fiatalokat attól, hogy ha kíváncsiak, kipróbálják a kábítószert. Amit adni tudunk számukra, az a muníció – fogalmazott a szakember. – A pedagógusoknak kötelességük ismerni a drogfogyasztással kapcsolatos helyzetet és problémákat, mert csak kellő ismeret birtokában sikerülhet őszintén beszélni. Akkor nyílik esély arra, hogy oldódjék a kíváncsiság, amely ott van a fiatalokban. Lényeges a bizalmi kapcsolat a szülő, a pedagógus és a gyerekek között annak érdekében, hogy hatékonnyá váljék az együttműködés.

Dr. Miletics Marcell szerint ez az együttműködés az alapja annak, hogy esélyünk legyen megvédeni a fiatalokat a kábítószer hatásaitól, attól, hogy tönkretegyék az életüket.

– A kortárs segítő képzés lehet a megoldás – folytatta. – Legyenek olyan fiatalok, akik segítik a kortársaikat, mert ők igen hatékonnyá válhatnak a prevencióban, a beavatkozásban. A kortárs segítők képzése többlet tudást ad, miközben személyiséget is fejleszt. Egy hasonló korú fiatal hitelesen képviselheti azt, amiről a szülő és a pedagógus esetleg hiába beszél. A kortárs segítőképzésre nagyon jó tematikát lehet építeni, jól lehet pályázni és jó együttműködéseket lehet kialakítani: mindez kitűnő erőforrás.

A kábítószerekről való beszéd már maga drogprevenció: mert nem szabad magukra hagyni a fiatalokat. A mélyszegénységben élő ifjúság megóvásához a megoldás komplex: szükség van  oktatásra, képzésre, munkahelyre, megfelelő jövedelemre, szabadidős tevékenységre. Ha nincs mit tenni, ha kicsi az elvárás, ez már a drogfüggőség kialakulásában ok lehet. De az is ok lehet, ha túl nagy az elvárás, szögezte le Dr. Miletics Marcell.

A hallgatóság rákérdezett: melyek lehetnek a függőség jelei?

– Új barátok, mert a régiek eltűnnek. A függőre nagyon jellemző, hogy nem tudja tartani az időpontokat, késik, nem jár iskolába, egyre kevésbé lesz fontos számára mindaz, amit korábban annak tartott, sokat alszik, az éjszakák nappalba fordulnak. Megváltozik a magatartás, mert a kábítószerhasználat beépül a személyiségbe. Az ilyen fiatal gyakran hazugságra és lopásra kényszerül, nem tud elszámolni az idejével. Aztán megjelennek a konkrét jelek, a droghasználat különböző eszközei, de sok szülő még ekkor sem reagál, mert azt hiszi, hogy ilyesmi az ő családjában nem fordulhat elő, ez nem lehetséges. Pedig dehogynem.

Nagyon nehéz ma szülőnek lenni, mert sokféle veszély fenyegeti a fiatalokat, amelyek közül a kábítószer a legnagyobb.

– A fizikai elvonási tünetek kórházi körülmények között néhány hét alatt megszüntethetők. De a lelki függőség más, arra kell a rehabilitáció. De mi legyen a rehabilitáción túl? Ez külön kihívás. Akkor tudjuk jól segíteni a  fiatalokat, ha megismerjük őket, nyitott és nem előítéletes közegben olyan programot szervezve, amely örömet okoz, amely alternatívát és esélyt nyújt azzal a körrel szemben, amelyik lehúz.

A szakember svédországi és magyarországi példát is említett.

– Magyar származású kolléga volt, aki mielőtt elköszönt volna a fiataltól, aki elhagyta az „árvaházat”, azt mondta: itt a papír, írd össze azokat, akikre számíthatsz, akikkel a kapcsolatod pozitív. A sarki fűszerestől kezdve a nagymamáig sokan rákerültek a papírra. Akkor aztán a segítő ezeket a személyeket összehívta és együttműködésre kérte, mert a támogatói háttérnek óriási ereje lehet. A hajléktalanszállón, ahol dolgozom, élt egy művészforma ember, egy drogfüggő hajléktalan, rengeteg ismerőssel a pesti éjszakában. Ismert figura volt, de a drog miatt elvesztette az otthonát. Összeírattam vele az ismerőseit, akikre számíthat, s több mint kétszáz név került fel a papírra, köztük például a Műcsarnok akkori vezetője is. Felhívtam az igazgatót és szerveztünk egy találkozót. A hajléktalan is eljött, látta a rengeteg embert, aki mind az ő érdekében volt jelen, látta, hogy őt mennyien szeretik, s ott vannak vele a bajban. Azonnal lett munkája, gyűjtöttek pénzt, három hónap múlva lett lakása megint.

A kábítószert használó emberek többsége érzékeny és sérülékeny. Fontos, hogy személyre szabottan tudjunk velük foglalkozni. Mert minden egyes ember számít, és ha csak egyetlen embert meg tudunk védeni, már megérte az erőfeszítést.  

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Szakemberképzés és egészségügyi segítségnyújtás Csádban

N'Djamena ¬ Többoldalú együttműködés keretében a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei is részt vettek az elmúlt hetekben Csádban lezajlott orvos-humanitárius misszióban.

Finn segélyszolgálati vezetővel a határon, úton Kárpátaljára

Beregsurány - Az ukrajnai háborúval kapcsolatos kárpátaljai tevékenységét részben a finn Fida segélyszervezettel való együttműködésben hajtja végre a Baptista Szeretetszolgálat.

Libanoni és szíriai gazdákat segít a Hungary Helps Programon keresztül a Baptista Szeretetszolgálat

Bejrút – 2023. július 29-én ünnepélyes keretek között átadtuk a magyar innovációval készült Gyökéritatót a szír és a libanoni gazdák részére. Az ünnepélyes eseményen hazánk libanoni nagykövetségét Fodor Zoltán kereskedelmi attassé, a Hungary Helps Ügynökséget Kovács Péter vezérigazgató és munkatársai, a fogadó felet libanoni partnerszervezetünk vezérigazgatója, Nabil Costa, míg a Baptista Szeretetszolgálatot Gál Dávid ügyvezető igazgató és kollégái képviselték.

Lap tetejére