“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Emberkereskedelem elleni küzdelem: segítség 39 áldozatnak

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. január 24., kedd 11:15

 

Az emberkereskedelem – elsősorban a nő- és gyermek-kereskedelem – az 1990-es évek óta az egyik legnyomasztóbb jelenség a világban, e bűntett nemzetközi léptékekben is a harmadik legnagyobb és leggyorsabb ütemben növekvő „iparág” lett. Áldozatok millióit tartják rabszolgasorban, élhetetlen körülmények között. Magyarország továbbra is kibocsátó-, tranzit- és célország. Tranzit jellege abból adódik, hogy az Európai Unió határán, az embercsempészek kedvelt útvonalán fekszik. Az ország elsősorban kibocsátó, miközben a belső emberkereskedelem okoz nagy problémát. Egyre gyakoribb jelenség a munkacélú kizsákmányolás, noha az áldozatok 90 százaléka a szexiparban válik áldozattá. Magyarországon a mélyszegénységben és az állami gondozásban élő fiatalok vannak a legveszélyesebb helyzetben, akik a sivár életkörülmények, az ingerszegény környezet, a rendezetlen családi háttér, az iskolázatlanság és a kilátástalanság miatt válnak könnyen kiszolgáltatottá.

A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai tevékenységük során szexuális kizsákmányolással, kényszermunkával, bérkoldultatással, a hajléktalanok csicskáztatásával, kényszerházassággal találkoznak.  Emberkereskedelem elleni programjukban az érintettek problémáját komplexen kezelik: a meneküléstől kezdve a rehabilitációs folyamatokon át a védett, befogadó helyeken való elhelyezésen át egészen az utógondozásig segítik az áldozatokat. A segélyszervezet az ország szinte minden részén rendelkezik tapasztalt szakemberekkel, akik a rászorultak mellett vannak ügyeik intézésekor, támogatják őket a megfelelő, ideiglenes befogadóhely megtalálásában, a rehabilitációs folyamatokban, az utógondozásban.

A Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni programja 2016-ban 39 áldozatnak nyújtott segítséget. A női áldozatok száma továbbra is jóval meghaladja a férfi áldozatok számát. Egy évvel korábban, 2015-ben is hasonló volt a nemek aránya. A szakemberek tudják, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ekkora arányban kevesebb férfi jut ilyen helyzetbe: a férfiak sokkal nehezebben ismerik el az áldozattá válást, ezzel szemben a nők sokkal hamarabb mutatnak hajlandóságot a segítségkérésre.

A segélyszervezet látókörébe került tavalyi áldozatok között alig volt olyan, akit Magyarországon zsákmányoltak ki. A legtöbben Hollandiából, Németországból, Angliából, Svájcból, a spanyolországi Ibizáról és Olaszországból érkeztek vissza Magyarországra. A nők nagy része huszonéves, míg a férfiak inkább harmincas-negyvenes éveikben járnak. A segítettek között volt szexuális kizsákmányolás, családon belüli erőszak, munkacélú kizsákmányolás, uzsoráztatás és kényszer rabszolgaság áldozata is. Jellemzően a nők a szexuális kizsákmányolás áldozatai, míg a férfiak inkább a munkacélú kizsákmányolásban voltak sértettek. A munkát nehezítette,hogy a női áldozatok tizenhárom gyermeket neveltek: az egyik fiatalkorú pedig maga is áldozatnak minősült.  

Tavaly, 2016-ban az IOM-el (Nemzetközi Migrációs Szervezet), a jadwiGa-val (Németország), a Hope for Justice-al (Anglia), a SOLWODI-val (Németország) és a Manchesteri Rendőrséggel dolgoztak együtt az áldozatok menekítésében és reintegrációjában a segélyszervezet emberkereskedelem elleni programjának munkatársai.

 

 

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Szakemberképzés és egészségügyi segítségnyújtás Csádban

N'Djamena ¬ Többoldalú együttműködés keretében a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei is részt vettek az elmúlt hetekben Csádban lezajlott orvos-humanitárius misszióban.

Finn segélyszolgálati vezetővel a határon, úton Kárpátaljára

Beregsurány - Az ukrajnai háborúval kapcsolatos kárpátaljai tevékenységét részben a finn Fida segélyszervezettel való együttműködésben hajtja végre a Baptista Szeretetszolgálat.

Libanoni és szíriai gazdákat segít a Hungary Helps Programon keresztül a Baptista Szeretetszolgálat

Bejrút – 2023. július 29-én ünnepélyes keretek között átadtuk a magyar innovációval készült Gyökéritatót a szír és a libanoni gazdák részére. Az ünnepélyes eseményen hazánk libanoni nagykövetségét Fodor Zoltán kereskedelmi attassé, a Hungary Helps Ügynökséget Kovács Péter vezérigazgató és munkatársai, a fogadó felet libanoni partnerszervezetünk vezérigazgatója, Nabil Costa, míg a Baptista Szeretetszolgálatot Gál Dávid ügyvezető igazgató és kollégái képviselték.

Lap tetejére