“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Az adományok eljutottak az „ősi magyar haza” legkeletibb végébe

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. március 08., szerda 14:51

 

Komandó – Március 7-én, kedden megérkeztek a Székelyföldre azok az adományok, amelyeket a Baptista Szeretetszolgálat szállított az egykori történelmi Magyarország legkeletibb és legmagasabban fekvő településére.


A történetet kezdjük talán mindjárt a fenyvesek ölelésében meghúzódó falu elnevezésével, van ugyanis az írásmódot illetően némi félreértés. A legtöbb leírásban, még a közeli Kovászna útjelző tábláin is Kommandóként szerepel a név, ám az ezer méter fölé kanyarodó köves-havas-vizes út végén, az első házak tövében a felirat már Komandó, egy „m” betűvel. Ezt kell elhinnem, hiszen ezt erősíti meg Opra Béla, a helyi Horn Dávid Általános Iskola igazgatója, aki megindokolta azt is, honnan ered az elnevezés: a szó vélhetően arra utal, hogy egykor itt gyakorlatoztak, „komandíroztak” a székely határőr vitézek. Mert nem akármilyen helyen vagyunk, a falutól mindössze 16 kilométernyire húzódott a történelmi Nagy Magyarország  (mint ahogyan Komandóban hallottam: az „ősi magyar haza”) legkeletibb határa.

De ugorjunk egy nagyot az időben, hiszen látogatásunk célja nem a régmúlt felidézése, hanem egy segélyszállítmány célba juttatása volt. Mindennek egy őszi földrengés miatt megrepedt kémény az oka, január 9-én ugyanis egy kipattanó szikra lángba borította az iskola igen kiszáradt faszerkezetét. Hiába érkeztek bravúrosan a havas szerpentinen 53 perc alatt a helyszínre a Kézdivásárhelyről induló a tűzoltók, az akkor éjszaka mínusz 37 (!) fokos hidegtől megfagyott a víz, amivel a tüzet akarták eloltani. A helyiek szerencsére addigra megakadályozták, hogy az egész iskola leégjen, de a kár így is tetemes lett: odaveszett a könyvtár 9 ezer kötettel együtt, az informatikai labor 15 számítógéppel, az archívum az 1920 óta gyűjtött minden dokumentummal, egy raktár spotfelszerelésekkel és népi viseletekkel, az illemhely, a kazánház, a tanári szoba, az igazgatói iroda, a konyha és három osztályterem. A megmaradt épületrészben az oktatást egy hét kényszervakációt követően mostoha körülmények között január 16-án kezdték újra és várták a segítséget.

A jelképes segélykiáltás után számos magyarországi és erdélyi településen kezdtek gyűjtőakcióba. Az elsősorban Tápióbicskén, Budaörsön, Seregélyesen, Csókakőn, Székesfehérváron, Pákozdon felajánlott könyveket, sportszereket, játékokat, számítástechnikai eszközöket március 7-én rakodták ki a Baptista Szeretetszolgálat járműveiből, illetve az Alba-Posta Kft. irányítójának, a velencei Nagy Györgynek a teherautójából, aki felajánlásként a szállítmány egy részének csaknem 900 kilométeres utazásának, célba juttatásának költségeit is állta.

„Nagy országot foglaltak egykor ősapáink”, sóhajtott Opra Béla, amikor erről, azaz a megtett távolságról beszéltünk. Aztán megkönnyebbülten összegezte az eddig érkezett adományok tételeit, hiszen immár elmondható, hogy Komandóban ismét elegendő könyv van, annyi, hogy még a környező magyar ajkú településeknek is jut belőle. Most már a legfontosabb az anyagiak előteremtése lenne az építőanyaghoz, a leégett iskolaszárny újjáépítéséhez.  

A Nagy-Bászka mentén fekvő ezerlelkes falut – ahol egy kilenc évvel ezelőtti végzetes medvetámadásról is hallani, ahol jellemző kontrasztként kétmillió forintért akár házat lehet venni és ahol magyarországi milliárdosok is felbukkantak –, szinte teljesen magyarok lakják, és bár fogyatkoznak az elvándorlás miatt, arányuk még mindig 95 százalékos. Iskolája, az egykori jótevőről, munka- és megélhetés-teremtő Horn Dávidról elnevezett intézmény 103 gyermeknek biztosít magyar oktatást és nyilvánvalóan erőt a megmaradáshoz.

Miután elfogadom a frissen sütött fánkot és munkatársaimmal bejárom a nagy magyarok arcképeivel díszített tantermeket, arra gondolok, hogy valóban komoly veszteség érte Komandót azon az éjszakán. De a konok helyiek összefogtak, megmentették, ami megmenthető volt, és most láthatják, hogyan válik kézzelfogható segítséggé a távoli Magyarország magyarjainak szeretete. Miként lett ez a szállítmány is jelképe annak a tiszteletnek és hálának, amit a keleti bérceken évszázadok óta a kipusztulással dacoló székelység iránt érez a trianoni határok közé szorított nép.   

                   


KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Szakemberképzés és egészségügyi segítségnyújtás Csádban

N'Djamena ¬ Többoldalú együttműködés keretében a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei is részt vettek az elmúlt hetekben Csádban lezajlott orvos-humanitárius misszióban.

Finn segélyszolgálati vezetővel a határon, úton Kárpátaljára

Beregsurány - Az ukrajnai háborúval kapcsolatos kárpátaljai tevékenységét részben a finn Fida segélyszervezettel való együttműködésben hajtja végre a Baptista Szeretetszolgálat.

Libanoni és szíriai gazdákat segít a Hungary Helps Programon keresztül a Baptista Szeretetszolgálat

Bejrút – 2023. július 29-én ünnepélyes keretek között átadtuk a magyar innovációval készült Gyökéritatót a szír és a libanoni gazdák részére. Az ünnepélyes eseményen hazánk libanoni nagykövetségét Fodor Zoltán kereskedelmi attassé, a Hungary Helps Ügynökséget Kovács Péter vezérigazgató és munkatársai, a fogadó felet libanoni partnerszervezetünk vezérigazgatója, Nabil Costa, míg a Baptista Szeretetszolgálatot Gál Dávid ügyvezető igazgató és kollégái képviselték.

Lap tetejére