X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Hősök

Támogatás a határon szolgáló rendőrök részére

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. szeptember 29., péntek 09:10

 

Szeged –  A Baptista Szeretetszolgálat a Tisztelet a Hősöknek program keretében újabb nagy értékű támogatást juttatott el a határon szolgálatot teljesítő rendőrökhöz.  

A Tisztelet a Hősöknek program végrehajtása során a segélyszervezet munkatársai – a hatályos belügyminisztériumi utasításoknak megfelelően – újabb adományokat adtak át szeptemberben, majd adnak át októberben és novemberben, összesen közel 2 millió forint értékben. Horváth Sándor, a program vezetője elmondta, a támogatással ilyen módon is szeretnék kifejezni a társadalom háláját és tiszteletét azért az erőfeszítésért, amit a magyar rendőrök végeznek az állampolgárok védelme érdekében az ország területén és az ország határai mentén. Az átadás-sorozat részeként, annak állomásaként szeptember 27-én dr. Révész Szabolcs rendőr alezredes, a szegedi határrendészeti kirendeltség vezetője vette át jelképesen az adományokat és köszönte meg az érkező támogatást, munkájuk elismerését.  

Az adományok egy része a civil támogatók, másik része a Baptista Szeretetszolgálat felajánlásából tevődött össze. A Tisztelet a Hősöknek program küldetésével azonosuló cégek sorában a budapesti Mikszáth Gyógyszertár, a Nimród Energy Drink és a BUSZESZ Zrt. naptejjel, szúnyog- és kullancsriasztóval, valamint „Watt” és „Nimród” energiaitallal járultak hozzá a határon szolgáló rendőrök komfortérzetének javításához.

A program várja a cégek felajánlásait és az egyéni adományokat is. További információ a http://www.baptistasegely.hu/hosok/a-program-tamogatasa oldalon található. (A nemsokára hidegre forduló időre való tekintettel a téli hónapokra vitaminokkal és különleges összeállítású csomaggal készül a segélyszervezet, elsősorban ehhez várják a munkatársak a támogatást.)

 

 


Lap tetejére