“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Tóásó Előd: „Végre itthon vagyok, szabad ember vagyok!”

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. április 27., hétfő 17:23

- Ha a világon bármely állampolgárral baj történik, a Baptista Szeretetszolgálat indul és megpróbál segíteni: eddig több mint száz magyar állampolgár esetében történt ez így – mondta a sajtó képviselői előtt Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke. Hozzátette: Tóásó Előd egy a százból, s bár esetében a média érdeklődése indokolt, úgy gondolják, története jól illeszkedik tevékenységeik sorába. Szenczy Sándor hangsúlyozta, a Baptista Szeretetszolgálat mindig törvényesen, mindig a vonatkozó szabályok szerint végzi a munkáját, s így történt ez Bolíviában is. 

- Az elmúlt években sok olyan fiatalt hoztunk haza, akiket eladtak, rabszolgasorban tartottak: betegeket, fogyatékkal élőket, bajba kerülteket –folytatta a segélyszervezet vezetője. - Nem vizsgáljuk azt, bűnösek vagy sem, nem vizsgáljuk, jogszerű, vagy sem külföldi tartózkodásuk, megteremtjük a lehetőségét annak, hogy hazakerülhessenek, hogy itthon vizsgálják meg az érintettek ügyét, itthon gyógyuljanak meg ha kell, itthon rendeződjék az életük. Tóásó Előd esetében is ezen elvek szerint jártunk el. Hat éve kísértük nyomon az eseményeket és dolgoztunk azért, hogy a magyar férfi hazatérhessen – zárta szavait Szenczy Sándor, majd Tóásó Elődnek adta át a szót. 

- Hosszú és fárasztó volt az út, de végre megéreztünk, itthon vagyok, szabad ember vagyok – mondta a láthatóan könnyekig meghatott Tóásó Előd, aki beszámolója előtt megköszönte a Baptista Szeretetszolgálatnak és a Külügyminisztériumnak azt, hogy segítették hazatérését. Megköszönte a támogatását mindazoknak, ismerősnek és ismeretlennek egyaránt, aki az eltelt hat esztendő során kitartott mellette, gondolt rá és imádkozott érte. 

A sajtótájékoztató további részében Tóásó Előd és Szenczy Sándor válaszolt az újságírók kérdéseire. 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Pont ott segítünk, ahol kell. Tedd jobbá a világot adód 1 %-ával!

Adószám: 18485529-1-42 Technikai szám: 0286

Köszönjük, hogy valóban több lehetett, mint egy ételosztás!

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront szolgálata Kőbánya önkormányzatának támogatásával „Több mint ételosztás” elnevezéssel egy komplex szolgáltatást nyújtó rendezvényre várta 2024. február 10-én, szombaton elsősorban a 10. kerületi közterületen és az intézményekben élő, hajléktalan embereket.

Mentőcsapatunk tagjait köszöntötték a törökországi földrengés évfordulóján

Budapest - A Yunus Emre Török Kulturális Intézetben látták vendégül azokat a magyar kutató-mentő csapatokat és családtagjaikat, akik az egy évvel ezelőtt bekövetkezett földrengések után harmincöt túlélőt emeltek ki a romok alól.

Lap tetejére