“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Tisztelet a Hősöknek, ajándékcsomagok a mentőknek

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. december 14., csütörtök 19:28

 

 

Budapest – Háromszáz darab ajándékcsomagot kaptak a mentők a Baptista Szeretetszolgálat Tisztelet a Hősöknek programjának segítségével. 

A Baptista Szeretetszolgálat „Tisztelet a Hősöknek" elnevezéssel 2015 elején indított egy programot azzal a céllal, hogy még szélesebb körben terjessze a megbecsülés, a tisztelet és elismerés kultúráját a társadalomban azok felé, akik nem ritkán az életüket kockáztatják a közfeladatok ellátásért és a haza szolgálatáért. Ebbe a körbe a program alapján a mentők, rendőrök, katasztrófavédők és katonák tartoznak. Az elmúlt évek során többször is támogatást és segítséget nyújtott a segélyszervezet például a déli határszakaszon szolgáló katonák és rendőrök részére, de támogatott szolgálat közben balesetet szenvedett mentőautó vezetőt, és segítette a tragikus körülmények között meghalt tűzszerészek hozzátartozóit is. Idén, a karácsonyi ünnep közeledtével a mentők fontos és áldozatos munkáját ismerte el a program ajándékcsomagok átadásával.  

A mentőszolgálat dolgozói mintegy 1,2 millió forint értékben háromszáz darab ajándékcsomagot kaptak, amelyekben volt például – a budapesti Mikszáth Gyógyszertár jóvoltából – multivitamin, valamint csokimikulás, müzliszelet, szaloncukor, kávé. A csomagokat december 14-én, csütörtökön Horváth Sándor programvezető adta át Győrfi Pálnak, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének a fővárosi Markó utcában.

 

 

 



KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

A Baptista Szeretetszolgálat Istentől megáldott feltámadási ünnepet kíván!

Pont ott segítünk, ahol kell. Tedd jobbá a világot adód 1 %-ával!

Adószám: 18485529-1-42 Technikai szám: 0286

Köszönjük, hogy valóban több lehetett, mint egy ételosztás!

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront szolgálata Kőbánya önkormányzatának támogatásával „Több mint ételosztás” elnevezéssel egy komplex szolgáltatást nyújtó rendezvényre várta 2024. február 10-én, szombaton elsősorban a 10. kerületi közterületen és az intézményekben élő, hajléktalan embereket.

Lap tetejére