X

  

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Belföld

Ötmillió forint a beteg gyermekek javára

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2018. május 06., vasárnap 13:20

 

Törökbálint – A Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház javára rendezett focitornát a dm.


Május 5-én, szombaton amatőr, ám annál lelkesebb futballcsapatok mérték össze tudásukat a törökbálinti Arénában, ahol negyedik alkalommal rendezett a dm kispályás labdarúgó tornát. Ebben az esztendőben a nevezési díjat, 5 millió forintot a cég a Tábitha Gyermekhospice Ház javára ajánlotta fel. Jelképesen az összeget Hári Tibor, a segélyszervezet ügyvezető főigazgatója vette át, majd a megnyitón köszöntötte az esemény résztvevőit Kű Lajos, a Videoton és a Ferencváros, majd az olimpiai ezüstérmes nemzeti válogatott egykori nagyszerű labdarúgója, aki pályafutását Belgiumban folytatta és BEK-döntőt is játszott. A tornán ott volt a ferencvárosi válogatott labdarúgó, Lisztes Krisztián is, aki két olyan labdát hozott, amelyet aláírtak a Fradi játékosai. A Baptista Szeretetszolgálat csapata is pályára lépett a tornán, és hősiesen helytállva egy győzelmet is elért a két vereséggel végződött összecsapás mellett.

A törökbálinti Tábitha Gyerekhospice Ház 2011-ben fogadta az első beteg gyermeket, s nyolc év után a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő intézmény új, nagyobb épületbe költözhet, hogy dr. Benyó Gábor főorvos irányításával folytassa tevékenységét. Az építkezés várhatóan jövőre fejeződhet be.         

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Csapj le Chuck kalapjára! Jótékonysági árverés a beteg gyermekekért

Törökbálint – Chuck Norris rajongók figyelem! Megkezdődött a Baptista Szeretetszolgálat jótékonysági árverése a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház javára.

Szépség a szegénységben: egy ajándék nap lányoknak és asszonyoknak!

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai ismét álmodtak egy nagyot: szépségnapot szerveznek március 9-én, egy szombati napon Kőbányán, a Baptista Szolgáltató Centrum Maglódi úti telephelyén. Jelentkezz segítőnek!

Befektetési jótékonyság, adományozás csúcstechnológiával: tavasszal kibocsátás

Újdonságként mutatkozott be a nonprofit szervezetek előtt egy már ismert befektetési forma, amelynek kidolgozói csúcstechnológia bevezetését határozták el a jótékonykodás területén, új szintre emelve és teljes mértékben átláthatóvá téve az ilyen formában történő adományozást. Ma már több mint kétezer virtuális valuta van forgalomban, ám a kriptodevizák piacán először jelenik meg az a magyar fejlesztésű rendszer, amely a digitális forradalom egy újabb szegmensét képviseli. A Baptista Szeretetszolgálat üdvözli a kezdeményezést és munkatársai kíváncsian várják a tavasszal várható kibocsátást. A részletekről honlapunkon olvashatnak bővebben.

Lap tetejére