Örömteli Mikulásnap a Baptista Szeretetszolgálattal a Nagycirkuszban
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2018. december 08., szombat 12:34
A Baptista Szeretetszolgálat támogatóinak, a Pizza Kingnek és a REGIO Játéknak köszönhetően idén is megszervezte a Mikulásnapot, ezzel szerezve örömet mintegy 1500 gyermekotthonban nevelkedő és hátrányos helyzetű gyermeknek, nagycsaládosnak.
A Fővárosi Nagycirkuszban december 7-én, pénteken 10 órakor kezdődött a két órás jótékonysági előadás: a „Szikramanók – egy csodálatos karácsony története” és az Alma Együttes koncertje. Minden gyermek ajándékot vehetett át, a gyermekek és a felnőttek egy-egy szelet pizzát és üdítőt kaptak.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Komplex szolgáltatás hajléktalanoknak: ismét volt „Több mint ételosztás”
Budapest – Több mint ötszáz nehéz élethelyzetben, jellemzően hajléktalanságban élő, elsősorban kőbányai rászoruló fogadta el november 29-én, szombaton a Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak és mintegy hetven önkéntesének meghívását.
Bizonyíték a jóra: rendben épül az új Tábitha Gyermekhospice Ház
Törökbálint - A közmédia „Jónak lenni jó!” elnevezésű karitatív kampánya hatalmas sikert hozott, amikor tavaly adventkor az akció a Baptista Szeretetszolgálat munkáját támogatta. Az adománygyűjtés célja a segélyszervezet fenntartásában működő új gyermekhospice ház építése volt.
„Teher alatt nő a pálma...”: munkatársainkat ünnepeltük!
Budapest - A szociális munka napja alkalmából rendezett bensőséges hangulatú ünnepségen, november 18-án, kedden először dr. Heidl Beáta, a Tábita Alapszolgáltatási Központ igazgatója köszöntötte munkatársait, valamint az intézmény vendégeit.


BELSŐ MENÜPONTOK
