“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Magyarországi tanulmányút a kelet-ukrajnai programhoz kapcsolódóan

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2019. augusztus 13., kedd 09:55

 

Budapest - A Visegrádi Alap és a Koreai Köztársaság Pénzügyminisztériuma által támogatott kelet-ukrajnai programunkban év eleje óta folynak képzések Dnyipróban. A program keretében hárman vehettek részt egy magyarországi tanulmányúton.

A résztvevők Dnyipróból és Zaporizzsjából érkeztek Budapestre, akik mindannyian részt vettek a tavasszal megtartott kapcitás bővítési tréning-sorozaton. Vendégeink szociális területen dolgoznak. A négy napba sikerült egy elég komoly szakmai programot megvalósítani. A szeretetszolgálat bemutatta különböző területeit, kihangsúlyozva a projekt menedzsmenttel, a kommunikációval, a szociális intézmények alapításával és működtetésével kapcsolatos tevékenységeket.

Ellátogattunk egy, a szeretetszolgálat által fenntartott hajléktalanszállóra, és a szociális Segítő Központba is, ahol bepillantást kaptunk az intémények mindennapi életébe. Meglátogattunk egy profitorientált szervezetet, ahol nagyon sokat fordítanak alapítványok támogatására, tőlük a PR menedzsment témakörében hallgattunk meg egy előadást. Voltunk ifjúsági pontban, ahová a kallódó fiatalok térhetnek be, hogy az iskola után értelmesen töltsék el a szabadidejüket. Vendégeink találkozón vettek részt a Külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési Főosztályán, ahol a magyar állami illetve Ukrajna uniós támogatásáról esett szó, ellátogattunk a Nemzetközi Migrációs Szervezethez, ahol az Ukrajna elfoglalt területeiről megindult migránsok letelepedése volt az egyik fő téma. 

A találkozás fókuszában a szeretetszolgálat által szociális téren felhalmozott gyakorlati és elméleti tudás bemutatása, és átadása állt. Legfőbb üzenetünk az volt, hogy civil szervezetként folyamatosan kopogni kell a hivatalok ajtaján, és keresni a lehetőséget arra, miként lehet a kitalált célokat elérni, megvalósítani. „Ma is hallom kopogni a cipőmet, a hivatalok hosszú, üres folyosóin“, mondta az egyik kollégánk. Bár nem ezt kívánjuk az ukrán civil szervezetnek, de azt mindenképp, hogy legyen elég kitartás és erő bennük, hogy a lelkesedésükkel hasznos munkát tudjanak véghezvinni az általuk képviselt szociális területeken.

 


KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.

Közeledik a Szeretetszolgálat Vasárnapja!

Budapest - Április 14-én, vasárnap az egyik nagy baptista gyülekezetben egy istentisztelet keretében röviden bemutatjuk/felvillantjuk a Baptista Szeretetszolgálat munkáját, a küldetésünket és hívjuk a gyülekezetet a közös szolgálatra, önkéntességre, támogatásra.

A Baptista Szeretetszolgálat Istentől megáldott feltámadási ünnepet kíván!

Lap tetejére