X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Külmisszióra felkészítő tréning, segélymunkásoknak

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2018. július 12., csütörtök 12:10

 

Budapest – A Belügyminisztériummal és az Országos Rendőr-főkapitánysággal kötött együttműködési megállapodás alapján minap veszélyes helyzetekre készítették fel a Baptista Szeretetszolgálat munkatársait és önkénteseit a BM Nemzetközi Oktatási Központjában. 

Már nem ez volt az első ilyen alkalom, hiszen az elmúlt esztendőkben is időről időre indokolttá vált, hogy a segélyszervezet azon dolgozói, akik külföldi humanitárius missziókban tevékenykednek – vagy ilyenre elvileg elutazhatnak munkájuk során –, rögzítsenek magukban néhány alapvető tudnivalót, megismerjék képességeiket, orvosolják hibáikat, tévedéseiket. Néhány nappal ezelőtt Végh József klinikai szakpszichológus, biztonsági szakértő irányításával vettek részt az önként jelentkezők a foglalkozásokon, a modellezett helyzetekben a végrehajtás során Horváth Sándor és Herczegh Róbert, a Baptista Szeretetszolgált biztonsági csoportjának munkatársai, exkommandósok voltak segítségére.

A segélyszervezet hagyományos programja immár, hogy amerikai orvoscsoportot kísér Kárpátaljára és ott logisztikai szempontból – tolmácsolással, szállítással, helyismerettel és kapcsolataival – biztosítja a tengeren túlról érkezett misszió tagjainak biztonságos munkavégzését. Ukrajna közismerten nem a legveszélytelenebb ország, például nemrégiben Lembergnél romákat ért brutális támadás, amely halálos áldozatot is követelt, de a keleti területeken a szakadárok tevékenysége is komoly aggodalomra ad okot. A magyarok lakta Kárpátalján nyugalom van, de azért fontos az elővigyázatosság. A Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központjának úgynevezett taktikai házában egy olyan helyzetet is modelleztek a biztonsági szakemberek, amely során támadás éri az egészségügyi csoportot és gyors evakuálásra, menekítésre van szükség.

Furcsa véletlen, hogy az események gyorsan igazolták a felkészítés programjának helyességét, hiszen Haitin súlyos zavargások részleteiről érkeznek hírek. A foglalkozás része volt egy olyan rablótámadás „eljátszása”, amilyen a múltban is érte a Baptista Szeretetszolgálat munkatársait Port-au-Prince-ben. Az ilyen bűncselekmények ismét mindennapossá váltak az országban, ahol a segélyszervezet amerikai segítséggel gyermekközpontot és iskolát létesített és tart fenn. A biztonsági munkatársak arra hívták fel a figyelmet, hogy melyek a megelőzés módjai, mit szükséges tenni a támadás közben és után. (Az ismert taxis helyett „rabló” érkezett a segélymunkásokért, őket ismeretlen helyre vitte, ahol fegyvert fogott rájuk…) Egy másik feltételezett veszélyhelyzet során utcai lövöldözésbe keveredtek a csoport tagjai, akik ijedtükben és zavarukban a segítségükre siető rendőrt is támadónak vélték. 

Mi a helyes reakció ilyenkor? Az élethelyzetek átélése, a helyes válaszok megtanulása és fejben való rögzítése segít abban, hogy valódi veszély esetén valós eséllyé váljék a menekülés, az életmentés. Világunk nem lett békésebb hely – a segélymunkások pedig ezután is elindulnak oda, ahová egyébként hétköznapi embernek nem volna tanácsos repülőjegyet váltani.           

 


KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Sikeresen véget ért az egyhetes licit

Budapest – Mintegy 810 ezer forint gyűlt össze Vujity Tvrtko és Ambrus Attila felajánlása nyomán, az összeg a járvány miatt nehéz helyzetbe jutott rászorulókhoz kerül.

Maszkok, fertőtlenítőszer és Béres Csepp érkezett Kiskőrösre

Kiskőrös - A Baptista Szeretetszolgálat május 14-én, csütörtökön adományokat adott át a Kiskőrösi Baptista Szeretetház részére: a maszkok, fertőtlenítőszerek és más készítmények természetesen továbbra is a legjobban veszélyeztetebbek, az idős emberek védelmét szolgálják.

Fertőtlenítőszerekkel támogat az Unilever Magyarország Kft.

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat is átvette a többi nagyobb segélyszervezettel együtt pénteken az adományként kapott fertőtlenítőszereket, amelyeket rövidesen célba juttat.

Lap tetejére