X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Belföld

Isten képmása a fogyatékkal élőben

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. szeptember 30., péntek 14:26

 

Köszöntője után Ferencz Tibor intézményi lelkész imádsággal nyitotta meg az ünnepséget. Hálát adott országunk keresztény gyökereiért, hiszen a világ több helyén a társadalom kirekeszti és nem segíti a fogyatékkal élőket, s megköszönte az elmúlt évek áldásait. Az ellátottak két dalát követően Nyitrai Imre, az EMMI helyettes államtitkára köszöntötte az intézményt: „Sokféle egymásra épülő szolgáltatást alakítottak ki a kollégák itt. A foglalkoztatást már akkor fontosnak tartották, mikor ez még nagyon ritka volt hazánkban. Innovatív lépéseket tettek és folyamatosan fejlődtek, például a támogatott lakhatás lehetősége felé mozdultak, ami azt mutatta, hogy itt módszertanilag is komoly munka folyik. Az utóbbi öt évben a Baptista Szeretetszolgálat a gondos gazda szemléletével támogatta ezt, Gyurok Ernő igazgató úr pedig az Országos Szociális Szakkollégiumba is meghívást kapott.”

Csizy Péter országgyűlési képviselő Páva Zsolt polgármester köszöntését tolmácsolta, és „kedves barátaim!”-ként szólította meg az intézmény és a fenntartó képviseletében jelenlévőket, megköszönve az ötéves partnerséget, és sok erőt kívánva a következő időszakhoz. 

Az intézmény történetét és a jelenleg folyó munkát Gyurok Ernő igazgató mutatta be. Kivetített egy kockás lapot, amelyen az első munkanapot rögzítették 35 éve. Két foglalkoztatott, Tóka Antal és Bújdosó Mihály azóta is, folyamatosan az intézmény ellátottja. Őket és a legrégebbi kollégákat –Szombathelyi Zitát, Beke Csabánét, Inhoffné Varga Juditot és Büki Gábort – is köszöntötte az intézményvezető. Elmondta, miként bővült a munka lépésről lépésre. A foglalkoztatás mellett idővel megjelentek a kreatív szocioterápiás foglalkozások, majd a ’90-es években 7-8 éven át ifjúságpszichológiai nappali ellátás is folyt az ÉFESZI-ben. A bogárdi lakóotthon, rehabilitációs centrum 1995-ben nyitotta meg kapuit, ugyanakkor a szomszéd épületben ráépítéssel létrehozott átmeneti szálló a szülők tehermentesítését és a baranyai zsákfalvakban élő fogyatékosok esélyegyenlőségét is szolgálta. A 2000-es években kezdte munkáját az önálló életvitel központ, később a támogató szolgálat. Egy 2004-es fejlesztésnek köszönhetően pedig térben és időben is kiterjesztette az ellátást az intézmény, majd 2006-ban indultak a munkarehabilitációs foglalkozások. Idővel fókuszba került a fiatalok mozgása, a sport is: az ellátottak máig lelkesen várják a speening, az erőemelés vagy a dzsúdó foglalkozásokat. A művészeti órák és a kreatív foglalkoztatás szintén új utakat nyitott. Művészeink (pl. Orsós Gyuri) kiállításai eljutottak Felbachba, Párizsba és Brüsszelbe, az Európa Parlamentbe is. Talán az országban először 2001-ben óvodás gyerekek érkeztek a fiatalokhoz közös kézműves foglalkozásra. Azóta az integráció részeként ma már óvodás, iskolás, sőt, bölcsődés csoportok is rendszeresen találkoznak fiataljainkkal.

A lakókörnyezeti integráció is jól alakult. A szomszédok harmincöt éve petícióval tiltakoztak az intézmény létrehozása ellen. Mára ők is átjönnek az ünnepekre, és sokuknak fiataljaink viszik naponta az ebédet. Az önkormányzat segítségével 2009-ben két fiatallal kezdődött el a privát támogatott lakhatás programja, amely most tovább bővült. A Baptista Szeretetszolgálat 2011-ben lett az ÉFESZI fenntartója. A segélyszervezet egyházi fenntartóként kiemelten fontosnak látja és segíti azt a küldetést, hogy a fogyatékkal élő emberekben is ábrázoljuk Isten képmását. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai hangsúlyozzák: a gyógypedagógia alaptétele, hogy a megmaradt képességeket, értékeket keressük az emberben: a Biblia szemléletmódja is hasonló. Ezek alapján szeretnének segíteni a rájuk bízottakon.

Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója megköszönte Gyurok Ernő munkáját, aki 24 éve dolgozik az intézményben és 1999 végétől vezeti azt.

Szünet után szakmai programmal folytatódott a nap. Bódy Éva, az EMMI Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások főosztályvezetője a fogyatékos személyek lakóhely közeli ellátásáról tartott előadást, majd a szociális foglalkoztatás jelenlegi helyzetéről Árvai Csaba, az EMMI  Foglalkozási Rehabilitációs főosztályvezetője beszélt.

A jubileumi napot dzsúdó bemutató zárta.

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Telephelyvezetőket keres a Baptista Integrációs Központ

Budapest - A Baptista Integrációs Központ keres a 15. kerületben nyíló, új Családok Átmeneti Otthonába segítségnyújtásban elkötelezett munkatársakat, telephelyvezetői munkakör betöltésére.

Magyarországi tanulmányút a kelet-ukrajnai programhoz kapcsolódóan

Budapest - A Visegrádi Alap és a Koreai Köztársaság Pénzügyminisztériuma által támogatott kelet-ukrajnai programunkban év eleje óta folynak képzések Dnyipróban. A program keretében hárman vehettek részt egy magyarországi tanulmányúton.

Fókuszban a tudás és a tapasztalat átadása: program a civilekért

Budapest - A Visegrádi Alap által támogatott nyugat-ukrajnai programunkban év eleje óta folynak képzések Nagydobronyban. A program keretében a résztvevők közül tizenketten kapnak lehetőséget arra, hogy valamelyik „visegrádi négyes“ országba látogassanak és négynapos tanulmányúton vegyenek részt.

Lap tetejére