“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Holland segítség Tápióbicskén

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. augusztus 19., péntek 17:30

A helyi általános iskolában tartott egész hetes angol nyelvi táborban kreatív módon, énekekkel, játékos formában tanulhattak angolul a gyerekek. Mindeközben több csoportra osztva a település több pontján végeztek kisebb és nagyobb felújításokat a házaknál. Simon Zoltánné házában, aki egyedül neveli három gyermekét, a konyhát festették ki és új járólapot is kapott a helyiség. A fürdőszobájában kicsierélték a régi bojlert, és a tetőjavításhoz pedig faanyagot vásárolt neki a Holland csoport. Más családoknál gipszkartonozást, szobafestést, vagy éppen külső szigetelést javítottak.

A tevékeny segítségen kívül a csapat nem jött üres kézzel, mert egy kamionnyi segélyt is hoztak magukkal. Ruhaadományt, matracokat, bicikliket, és a helyi iskolába pedig iskolai padokat és székeket adományozott a Holland közösség.

A pénteken tartott ruhaosztást a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai az Élelmiszerbanktól kapott 500-500 kg zöldborsó és kukoricakonzervvel és a mintegy 200 kg. Hipp bébiétellel egészítették ki.

“Azért vagyunk itt, hogy a rászoruló családoknak egy kicsit könnyebb legyen a közelgő iskolakezdés. Szeretnénk, hogy a helyi rászoruló gyerekek jobb körülmények közt tudjanak tanulni. Eztért is szerveztünk otthon, Hollandiában adománygyűjtést, hogy a helyi, tápióbicskei iskolának adományozott eszközök ne csak a tanárok munkáját, hanem a diákok kényelmét is segítsék”- mondta el Michel Van Boxtel holland önkéntes, aki feleségével és két gyermekével 2011 óta tevékenykedik Magyarországon.

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

A Baptista Szeretetszolgálat Istentől megáldott feltámadási ünnepet kíván!

Pont ott segítünk, ahol kell. Tedd jobbá a világot adód 1 %-ával!

Adószám: 18485529-1-42 Technikai szám: 0286

Köszönjük, hogy valóban több lehetett, mint egy ételosztás!

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront szolgálata Kőbánya önkormányzatának támogatásával „Több mint ételosztás” elnevezéssel egy komplex szolgáltatást nyújtó rendezvényre várta 2024. február 10-én, szombaton elsősorban a 10. kerületi közterületen és az intézményekben élő, hajléktalan embereket.

Lap tetejére