X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Belföld

Holland keresztények segítsége a nagy csata falujában

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. július 28., csütörtök 20:13

 

Tápióbicske 3500 lakosú település a fővárostól keletre, Pest megyében, a nagykátai járásban. Nem akármilyen múltról mesélhettek az itteni öregek unokáiknak: 1849. április 4-én a falu határában ütközött meg a magyar és az osztrák sereg, itt volt a szabadságharc egyik nevezetes csatája, ahol az ország függetlenségéért harcoló magyar honvédek véres küzdelem után győzelmet arattak a császári csapatok felett. A dicsőség emlékét földrajzi elnevezések, hagyományok, képzőművészeti és irodalmi alkotások, valamint műemlékek őrzik a településen. A magyar veszteség nyolcszáz halott volt, az elesetteket a homokbuckák alól 1882-ben temették el közös sírba. A helyiek büszkék arra, hogy náluk a jobb érzésű magyarok nem a felszabadulásnak hazudott megszállást ünnepelték a rendszerváltást megelőző időszakban, náluk az ének április 4-én nem a nőket erőszakoló szovjet hadseregnek, sokkal inkább a magyar honvédek áldozatvállalásának és hősiességének szólt. Annak a napnak, amikor párbajt vívott egymással Hermann Riedesel őrnagy és Színi Sebő Alajos alezredes, amely esemény Jókai híres regényéből, a Kőszívű ember fiaiból lehet ismert.

Bizonyára a legtöbb kisiskolás ismeri ezt a történetet a helyi általános iskolában, ahol csupán július 1-től igazgató Boriné Nagy Klára. Az intézményben nagyjából háromszáz fiatal tanul, az osztálylétszámok miatt csupán a felső tagozat okán lehet az igazgatónő gondterhelt, de ennek a település szociális helyzete a legfőbb oka.

– Mivel sok a hátrányos helyzetű családban felnövekvő diák, a tehetősebb szülők egy része máshová viszi gyermekét tanulni – indokol a pedagógus, aki maga is helybéli. – A fővárostól hatvan kilométerre fekvő községben kevés az olyan munka, amely megfelelne az ittenieknek. Az önkormányzat azon dolgozik, hogy megoldást találjon erre a problémára.

Boriné azt mondja, náluk nincs olyan, hogy felesleges támogatás: örömmel köszönte meg azokat a tanulást segítő DVD-ket is, amelyeket a Baptista Szeretetszolgálattól kapott az intézmény. Az igazgatónő elmondta, amikor néhány hete belépett az iskolába – ahol valamikor tanult és ahová a gyermekei is jártak –, első gondolata az volt, hogy bizony nagyon időszerű volna már egy alapos festés. Kérésükre az önkormányzat állta az anyagköltséget, a munkaerő pedig helyi és holland önkéntesek személyében érkezett meg.

– Nagyon nagy segítséget jelentenek a hollandok – ismeri el Boriné egy olyan osztályteremben ülve, amely még egy jó ideig az őszi becsengetést várja. Az asztalokra borítva sorakozik egyelőre minden szék, lábuk a plafon felé mutat. – A holland fiataloknak fontos, hogy megismerjék, milyen az élet Európa másik felén, sokat tanulhatnak és tapasztalhatnak a látottakból. A helybéli rászorultak pedig a tényleges segítségen túl bizony leginkább a munkához való hozzáállás képletes tantárgyából vehetnek komoly leckét a holland ifjaktól. Ezt el kell ismerni.

Tápióbicske és Hollandia ilyetén való kapcsolata egyetlen személynek, Herczegh Róbertnek köszönhető. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársa tagja a helyi képviselő-testületnek, pontosan tudja tehát, hol szorít a legjobban a cipő. Ő vetette fel a segélyszervezet holland partnereinek a segítségnyújtás lehetőségét, igényét. A holland keresztények azonnal igent mondtak. Első, tizenhét tagú csoportjuk július 27-én érkezett a településre, a második, már népesebb, harminchat fős delegációt a későbbiekben várják. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai tolmácsokkal, önkéntesekkel, azaz a logisztikai feladatok biztosításával segítik az együttműködést, a hollandok egyébként utazásuk és étkezésük költségeit maguk állják.

– Az első csoport néhány tagja az iskola három osztálytermének festését vállalta el – kalauzol a folyosókon Herczegh Róbert. – A többiek családoknak segítenek. Az egyik háznál új, végre saját szobát építenek egy fogyatékkal élő fiatal számára, a másik helyen leukémiás kislány steril lakrészét alakítják ki. Egy ikerháznál pedig két család lakhatását biztosítják a helyreállító, felújító munkával. Úgy számolom, a két csoport összesen tizenhét családnak segít az akció végéig, de rövidesen lesz nálunk angol nyelvi tábor is. Augusztus 19-én pedig a Baptista Szeretetszolgálat adományozási igazgatóságának munkatársai tartós élelmiszert és ruhaneműt osztanak ki a legszegényebb tápióbicskei rászorultaknak.               

Herczegh Róbert is azt állítja, példamutató a hollandok hozzáállása. Örömmel látja, nem csupán segítenek, de arra ösztönzik a helyi nélkülözőket, hogy maguk tegyenek rossz sorsuk ellen: például elvárják, hogy beálljanak dolgozni közéjük, ne csak nézzék a munkát. 

Michel Van Boxtel holland önkéntes feleségével és két gyermekével 2011 óta tevékenykedik Magyarországon és az elmúlt évben családostól hazánkba is költöztek. Négy éve Tiszaszalkán – a helyi baptista általános iskola önkénteseivel közösen – szegény családokon segítenek. Ezúttal Tápióbicskére hozta őket az együttérzés. Hozzájuk Kapelle városából érkezett tizenhat, tizenhét éves ifjak csatlakoztak.  

– A holland gyülekezetekben, keresztény közösségekben szinte hagyományos módon arra ösztönzik a fiatalokat, hogy önkéntes munkával segítsenek a rászorulókon – mondja Boxtel. – A fiatalok az útiköltségre hétvégi munkákkal maguk teremtik elő a pénzt: autómosással, árufeltöltéssel, ilyesmivel. Célunk az, hogy hidat építsünk ezen gyülekezetek önkéntesei és a Magyarországon tapasztalt szükség, az itteni rászorulók között. 

Michelhez csatlakozva az egyik holland lány hozzáteszi, bár társaival együtt gyönyörű környezetben és jólétben él Hollandiában, fontosnak érzi, hogy megismerje azokat az embereket, akik nehéz körülmények között töltik napjaikat. Szívesen jött Magyarországra és fontosnak érzi a segítséget, hiszen ezzel fiatal kora ellenére jobban megértheti a világot, amely körülveszi.

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Megújult otthonban várjuk a rászoruló, támogatott családokat

Debrecen – Június 25-én, kedden ünnepélyes külsőségek mellett nyitottuk meg a „Kamilla” Családok Átmeneti Otthonának korszerű, új épületét.

Folytatódik a kiváló együttműködés a Magyar Honvédséggel

Ócsa – Negyedik alkalommal rendezte meg nemzetközi, úgynevezett „nem kinetikus képességek” alkalmazásán alapuló gyakorlatát az MH Ludovika Zászlóalj ócsai kiképzőbázisán az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ, melynek látogatói napjára a Baptista Szeretetszolgálat is meghívást kapott.

Ügyességi és logikai feladatokkal vártuk a fiatalokat a gyermekfesztiválon

Fót - Az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan idén is ott voltunk a sorrendben hetedik alkalommal megrendezett fóti Országos Nyárköszöntő Gyermekfesztiválon, ahol "hétpróbás" feladatokat állítottunk össze a fiatalok számára. Köszönjük a hozzánk csatlakozott önkéntesek értékes segítségét!

Lap tetejére