“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Ételosztás a Batthyány térnél

Szerző: Süni Bejegyzés: 2014. január 16., csütörtök 11:50

A menü az első napon paprikás krumpli, a másodikon rizses hús lesz.
A helyszínen mindkét napon a máltaiak mozgó orvosi rendelője várja a betegeket, pénteken kitelepül a mozgó tüdőszűrő állomás is. A mobil orvosi intézményekben érvényes TAJ-kártya nélkül is megvizsgálják a rászoruló embereket. Az ételosztás két napja alatt a máltai szeretetszolgálat teajárata nem közlekedik, az érintetteket is a Batthyány téren várják vacsorára az esemény szervezői.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat közös akciójával az összefogásra hívja fel a figyelmet, arra emlékeztet, hogy az összetartozás átélése karácsony után is ugyanolyan fontos, mint az ünnep emelkedett hangulatában. A hideg idő beköszöntével a nélkülözőknek egyre nagyobb szükségük van a segítségre, nemcsak az adományokra, hanem a rájuk irányuló figyelemre és a velük való találkozásokra is.

Az ételosztáson pénteken részt vesz Szenczy Sándor baptista lelkész, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke és Morva Emília, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közép-magyarországi régióvezetője.

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Bővült a gyermekek számára nyújtott baptista szolgáltatási kör

Újabb intézménnyel bővült a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ, amely így már családi bölcsődei hálózatként fog működni a továbbiakban. Szeptember 22-én ünnepélyes külsőségek mellett megnyitottuk a Győr melletti Rábapatonán a Napocska Családi Bölcsődét.

Támogasd te is a kórházban maradt kisbabák gondozását!

A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.

Kmethy Gergely ügyvezető főigazgató a baptista oktatásról

A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy fenntartásában működő köznevelési intézmények munkatársai augusztus végén a szigetszentmiklósi baptista imaházban rendezték meg idei tanévnyitó konferenciájukat. Az előadások sorából Kmethy Gergely ügyvezető főigazgatót idézzük.

Lap tetejére