“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Baptista oktatás és honvédelem: együttműködés a Kadét Programban

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2018. augusztus 30., csütörtök 21:25

 

Budapest – A Katonai alapismeretek elnevezésű tantárgy oktatásával minap egy kiváló fővárosi baptista oktatási intézmény is bekapcsolódott a Magyar Honvédség úgynevezett Kadét Programjába.


Ünnepélyes keretek között írt alá együttműködési megállapodást augusztus 30-án, csütörtökön az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság és a „Budapest” Baptista Szakgimnázium, Gimnázium és Sportiskola. A hosszú távú közös munka jegyében Szűcs Imre ezredes, a katonai szervezet parancsnoka, Gál Dávid, a fenntartó Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója, valamint Jaksa Tibor intézményvezető kötötte meg az egyezséget. Ennek értelmében az idei tanévtől a diákok a Magyar Honvédség Kadét Programjának keretén belül katonai alapismeretek tantárgyat is tanulhatnak. A tantárgyat Tahi-Keresztény Norbert hadnagy oktatja majd, aki pedagógus diplomával rendelkezik, valamint jelenleg egyik fő feladataként hadisírgondozással is foglalkozik, így jó kezekben lesznek az érdeklődő fiatalok.

A közös munka célja a diákok öntudatra, valamint hazaszeretetre nevelése, emellett fontos, hogy a fiatalok kézzelfogható és valós tudást, értékeket kapjanak, amit a katonai pályán kívül a mindennapi életben is hasznosíthatnak majd.

Egyik aláíró fél számára sem ismeretlen terep a katonaság, hiszen Jaksa Tibor intézményvezető önkéntes tartalékosként jól ismeri a rendszert, Gál Dávid ügyvezető igazgató pedig segélymunkásként a múltban többször vett részt közös missziós békefenntartó feladatok veszélyes végrehajtásában a Magyar Honvédség katonáival – például Afganisztánban. Gál Dávid az eseményen beszélt a segélyszervezet Tisztelet a Hősöknek elnevezésű programjáról is, amely elsősorban a honvédség, a rendvédelmi szervek, a mentők tagjainak támogatását tűzte ki célul immár sok évvel ezelőtt és ez az együttműködés mára rendkívül értékesnek és széles körben elismertnek bizonyult.




KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

A Baptista Szeretetszolgálat Istentől megáldott feltámadási ünnepet kíván!

Pont ott segítünk, ahol kell. Tedd jobbá a világot adód 1 %-ával!

Adószám: 18485529-1-42 Technikai szám: 0286

Köszönjük, hogy valóban több lehetett, mint egy ételosztás!

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront szolgálata Kőbánya önkormányzatának támogatásával „Több mint ételosztás” elnevezéssel egy komplex szolgáltatást nyújtó rendezvényre várta 2024. február 10-én, szombaton elsősorban a 10. kerületi közterületen és az intézményekben élő, hajléktalan embereket.

Lap tetejére