“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Az élet győz a halál felett

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. március 26., szombat 12:00

 

– Úgy tudom, nehéz gyermek- és fiatalkora volt. Nem élt példás életet. 

– Valóban nem. Amikor például a kollégisták életét éltem, sokat buliztam. Egyáltalán nem találtam a helyem, az emberi kapcsolataim is ehhez az életmódhoz illeszkedőek voltak. Amikor a szüleim elköltöztek egymástól, döntenünk kellett, az öcsém és a nővérem anyámat választotta, én apámat. De maradtam a kollégiumban, érettségi után pedig lényegében az utcára kerültem: persze nem fogadtam meg a szülői intelmeket. Bár apám elintézte, hogy munkásgyerekként felvegyenek a dunaújvárosi műszaki főiskolára, inkább a szórakozóhelyekre jártam és elmerültem az akkori undergroundban. Nagyon súlyos időszak volt, gyakran holtvágányokra tolt vasúti kocsikban aludtam. Csak lógtam a semmi közepén.

– Aztán a Magyar Néphadsereg vendégszeretetét is élvezte, mint sorkatona. Egyedül kihelyezték egy radarállomásra. Ott történt egy telefonbeszélgetés, ami megváltoztatta az életét.

– Egy rosszul végrehajtott feladat miatt büntetésből az elszigetelt pilisi lokátor állomásra helyeztek. Azzal ütöttem el az időt magányomban, hogy a titkos parancsnoki vonalon hívogattam őrtársakat. Személyesen sosem találkoztam a fiúval, aki Jézusról kezdett beszélni. Először bosszantott: a vallás akkor még csak a templom körül fekete ruhában látható öregasszonyokat idézte fel bennem. Nem értettem, hogyan beszélhet személyes ismerőseként Istenről egy korombeli fiú. Támadtam, vitáztam, jöttem Darwinnal, az evolúcióval. Ám idővel rádöbbentem: pontosan nem is tudom, hogy mi az, amit tagadok. Az ő hatására olvastam el a Bibliát. Szembe kellett néznem a kérdéssel: ha igaz, ami abban írva van, akkor úgy kell élnem. Ha viszont nem, el kell felejtenem az egészet. Hinni kezdtem az első lehetőségben. Pedig amikor először szólítottam az Urat, nem feleltek fanfárok, nem mutatta magát angyalok serege.

– Megtérése után elvégezte a teológiát is, lelkész lett. Elmondaná nekünk, mi a különbség a baptisták és a többi keresztyén egyház között?

– A baptisták Jézus Krisztus példájára hitvalló keresztséget gyakorló protestáns keresztyének. Nem a gyermekeket kereszteljük meg, hanem azokat merítjük be, akik hitre jutnak, és tudatosan úgy döntenek, hogy elkötelezik az életüket Jézus mellett. A Bibliát tartjuk a legfontosabb tekintélynek, mely igazságait igyekszünk a mindennapokban is megélni. 

 – Ön a Baptista Szeretetszolgálat vezetője. Sokat van külföldön, általában a világ legveszélyesebb helyein. Milyenek a tapasztalatai? Hogyan fogadják?

– Ez nagyon eltérő. Nem mindegy, hogy keresztény, vagy éppen iszlám környezetben dolgozunk, netán éppen a világ talán utolsó kommunista diktatúrájában, Észak-Koreában végezzük humanitárius tevékenységünket. A fogadtatás változatai ehhez mérten az őszinte szeretettel teli üdvözlésen át a közönyön és a gyanakváson keresztül egészen a nem leplezett ellenszenvig, haragig terjedhetnek. De minden körülményhez és indulathoz úgy igyekszem viszonyulni és alkalmazkodni, hogy a munkát, a rászorultak és éhezők megsegítését, gyakran megmentését elvégezhessük, küldetésünket betölthessük.  

– Sokaknak az a véleményük, van itthon is bőven szegény ember, miért kell a Magyarországon kívülieket támogatni?

– A Baptista Szeretetszolgálat Alapítványt 1996 áprilisában, éppen 20 éve jegyezték be a bíróságon. Célunk kezdettől az volt, hogy Jézus Krisztus szeretetparancsa alapján segítsünk a rászorulókon itthon és külföldön. Az első ötezer forintos adomány óta eltelt hosszú évek alatt a Baptista Szeretetszolgálat mára az egyik legnagyobb magyarországi segélyszervezetté érett. És bár igaz, hogy a világ számos országában nyújtunk rendszeres segélyt, humanitárius és lelki segítséget és hajtunk végre fejlesztési programokat szükséget szenvedő és szociálisan perifériára szorult emberek érdekében, tevékenységünk elsősorban, mondhatjuk úgy is, mintegy 90 százalékában hazai földön zajlik az itthoni rászorulókért.  A Baptista Szeretetszolgálat tevékenységi köre a katasztrófamentésen, az emberkereskedelem elleni küzdelmen, a hátrányos helyzetű romák, hajléktalanok, menekültek, drogfüggők megsegítésén át a fogyatékkal élők rehabilitációs programjáig számos egyéb humanitárius és fejlesztési szakterületet fog át. Ilyen a családsegítés, az időskorúak gondozása, a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, vagy éppen üdültetése. Szociális intézményeink, hajléktalanszállóink, népkonyháink, az Utcafront és a támogatott lakhatás programja, a családok átmeneti otthonai, az adományozási alkalmak vagy éppen legutóbb „A szegénység 100 arca" című projekt mind-mind a magyarországi rászorultakat támogatja. És erre vagyunk a legbüszkébbek, bár a média figyelme valóban aránytalanul elsősorban a külföldi humanitárius akciókra irányul.  

– A világ legfiatalabb Nobel-díjasa Malala Juszufzai. 2014-ben, tizenhét  évesen kapta meg a díjat. A lányok iskoláztatásáért küzdött  Pakisztánban. A tálibok, akik elvakult dzsihadisták,  enyhén szólva ellenezték ezt. Fejbe lőtték egy iskolabuszon,  csodával  határos módon maradt életben. Malala bevallotta, félt egy ideig, de leküzdötte, tovább harcol céljáért, a lányok iskoláztatásáért. Önnel is előfordult már, hogy félelmet érzett küldetése során?

– Természetesen én is féltem már nem egyszer, hiszen nem vagyok nagyon más ember, mint akármelyikünk. Talán nem vagyok jobb ember sem. De a Hit segít az ilyen helyzetekben, hiszen tudom, soha nem vagyok egyedül. Egyszer Csecsenföldön történt, hogy egy velem utazó újságírónak rossz megérzései támadtak, szinte pánikba esett, nem akart velem tovább jönni az úton. Azt mondtam, maradjon a szálláson, legalább lesz, aki majd értesíti a Külügyminisztériumot, ha valami baj történne velem.  Az újságíró megérzése jó volt, valóban megtámadták a szállítmányunkat, éppen csak, hogy sikerült elmenekülni a helyszínről. Csak éppen azt nem tudta az az újságíró, vagy ha tudta is, gyenge volt a hite, hogy otthon Magyarországon sok-sok gyülekezetben több százan imádkoztak értünk, életünkért, küldetésünk sikerérét. Számomra ez mindig, minden helyzetben erőt ad.    

– Közeledik a húsvét, sokunk szerint a kereszténység legnagyobb ünnepe. Az Ön számára mit jelent a húsvét?

– Számomra a húsvét legfontosabb üzenete: „Az élet győz!". Húsvétkor Jézus Krisztus feltámadt, és ezzel bemutatta, hogy legyőzte az ember legnagyobb ellenségét, a halált. Halála és feltámadása tette lehetővé a halál utáni életet. A feltámadás ereje nemcsak a názáretit volt képes kihozni a sírból, de mindazokat is, akik Jézusban hisznek. És ez az erő képes ebben a romlandó világban is változásokat hozni azok életében, akik hisznek. Halott házasságok, reménytelen élethelyzetek, kilátástalan sorsok százait láttam megváltozni, amióta Jézust követem és szolgálom. Az élet győz a halál felett. 

– Hogyan tölti a húsvétot? Egyáltalán, itthon vagy külföldön?

– Ezekben a napokban kezdődik egy vietnámi projektünk, melyben mozgássérült gyerekeknek segítünk, illetve olyan felnőtteket képzünk, akik a későbbiekben is folytatják majd ezt a munkát. A feleségem – aki konduktor – vezeti ezt a programot. Így a tavaszi szünetben Vietnámba utazunk, és megkezdjük a munkát. Ott töltöm majd a húsvétot. 

– Mit üzen a hajléktalanoknak húsvét alkalmából?

– Az élet győz a halál felett! De ez nem automatizmus. Jézus Krisztus azt mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él." (János 11:25.) Életünk egyik legfontosabb döntése, hogy mit teszünk a halál utáni életünkért. Hogy kiben bízunk, miben hiszünk. A halál utáni élettel kapcsolatosan az embernek már  a földi életében kell döntést hoznia. A közömbösség is egy döntés. Azt jelzi, hogy földi életünk során nem érdekelt az Örökkévalóság, nem éreztünk felelősséget a lelkünk állapota, sorsa iránt.  Az ember nem azért kárhozik el, mert bűnös, rosszat tett – mint ahogy nem a jócselekedetei miatt üdvözül – hanem, mert nem hitt Jézus Krisztusban. Mi az én húsvéti üzenetem? Amit a Biblia mond: „Higgy az Úr Jézusban és üdvözülsz." (Ap.Csel. 16:31.) Ez az életed legfontosabb döntése, mert egy örökkévalóságon át hordozod a következményeit. És hiszem, hogy ez az Élet a földi sorsodat is megváltoztatja. Az Élet – az a mennyei – képes győzni a halál felett a te életedben is!

 

 

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Pont ott segítünk, ahol kell. Tedd jobbá a világot adód 1 %-ával!

Adószám: 18485529-1-42 Technikai szám: 0286

Köszönjük, hogy valóban több lehetett, mint egy ételosztás!

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront szolgálata Kőbánya önkormányzatának támogatásával „Több mint ételosztás” elnevezéssel egy komplex szolgáltatást nyújtó rendezvényre várta 2024. február 10-én, szombaton elsősorban a 10. kerületi közterületen és az intézményekben élő, hajléktalan embereket.

Mentőcsapatunk tagjait köszöntötték a törökországi földrengés évfordulóján

Budapest - A Yunus Emre Török Kulturális Intézetben látták vendégül azokat a magyar kutató-mentő csapatokat és családtagjaikat, akik az egy évvel ezelőtt bekövetkezett földrengések után harmincöt túlélőt emeltek ki a romok alól.

Lap tetejére