Az „Együtt-Értük” Alapítvány megköszönte
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. január 15., péntek 16:36
Orbánné Molnár Anikó, az alapítvány létrehozója, a kuratórium elnöke az eseményen beszámolt az elmúlt év gazdag és sokrétű tevékenységéről. Támogatták a sérült gyermekek rehabilitációját, nyári táborok megvalósulásához járultak hozzá. A fiatalok tehetséggondozása évek óta szerepel az alapítvány tevékenységei között, miközben programot hirdettek az integráció jegyében és jótékonysági koncertet szerveztek a helyi kulturális központ támogatásával. Diák-önkéntes programot működtetnek, mentálhigiénés kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak családok részére. Pályázatok révén sportszereket vásároltak, integrált „öko-kuckó” foglalkozásokat szerveztek. Az alapítvány kuratóriuma a rendezvényen köszönte meg a Baptista Szeretetszolgálat, a Fehérvár Travel, a martonvásári önkormányzat és az ÉTA Szövetség támogatását, segítségét. Az évértékelő rendezvényt a Nemzeti Táncszínház révén a Netz Táncprodukció műsora zárta.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
A baptista iskolák központi tanévnyitója Nyírbogdányban
Kedves, bensőséges hangulatú eseményen, Szabó Balázs gospel énekes dalai, a kisdiákok műsora és néptánca mellett köszöntöttük ma délelőtt a tanulókat, szüleiket és a pedagógusokat Nyírbogdányban, a baptista iskolák központi tanévnyitó ünnepségén.
Mi is Érintők lettünk!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés összefogott annak érdekében, hogy a kórházban rekedt kisbabák életét jobbá tegye.
Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!
Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.

BELSŐ MENÜPONTOK
