“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Belföld

A legszegényebb magyarok között

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. augusztus 25., kedd 12:59

 

A Hajdúságtól az Ormánságig, Békéstől a Dunántúlig, városokban és falvakban számos településen élnek mélyszegénységben emberek. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai olyan rászorultakat kerestek fel a nyári hónapokban, akiknek élete, sorsa, nélkülözése tanulságul szolgálhat a szakemberek, a döntéshozók és a laikus olvasók számára. Fényképek és interjúk készültek, amelyekből várhatóan ősszel kiadvány lát napvilágot. A helyszínekre a segélyszervezet munkatársai tartós élelmiszert tartalmazó adománnyal érkeztek és meghallgatták a rászorultak problémáit, hogy a tapasztaltakat tevékenységük során a szegénységben élők érdekében a jövőben minél jobban, eredményesebben hasznosíthassák.

Egy történet a sok közül...  

„Vésztőn egy asszony, Dorina áll előttem leszegett fejjel és sír. Lassan törnek elő belőle a szavak és sajnálom, hogy megkínzom a visszaemlékezéssel. Nem mindennapi a dráma, ami kibontakozik előttem a múlt ködéből.  

„A romániai Nagyszebenben születtem, a szüleim és a nagyszüleim is ott éltek, de nem tudom, mit csináltak. Mi gyerekek koldultunk, ki voltunk küldve az utcára. Ötvenezer lejt kellett hazavinnem minden este, ami akkoriban nagyjából háromezer forintot érhetett, de persze azt akkor nem tudtam. Ha nem kerestem eleget, akkor még meg is vert az apám. Ezért nem szerettem otthon lenni, inkább a disznóólban aludtam, gyakran nem mertem hazamenni, még akkor sem, ha leesett a hó. Pedig ott sokkal keményebb a tél, mint Magyarországon. Nem is tudtam én, mi az a baba, a maci, mi nem kaptunk ilyeneket. Öten voltunk testvérek, de csak engem küldtek ki koldulni, mintha nem is lettem volna az övék. Nem tudom, hogy volt ez.”

Hitetlenkedve hallgatom. Apjával és anyjával 1989-ben, a forradalom idején, a zöldhatáron át szöktek át Magyarországra.

„Én valahol elmentem vécére, és ők fogták magukat, s otthagytak. Az sem tudom, hány éves voltam akkor. Aztán jöttek a katonák, azt hiszem, magyar határőrök. Mezítláb voltam, szakadt ruhában, nem tudtam még magyarul se. Bevittek Gyulára, az intézetbe. A rendőrség később kereste ugyan az apámat és az anyámat, de nem jutottak semmire, azóta se láttam egyiküket sem. Először örültem, hogy otthagytak, nem is akartam, hogy keressenek, mert még hazavisznek, aztán megint mehettem volna koldulni.”

Dorina a tévét nézte, s abból szépen megtanult magyarul.

„Az intézetben már jó volt, később pedig egy határmenti faluban nevelőszülők vettek magukhoz. De ugyanúgy megkaptam ott is a verést, azt mondták rám, hogy büdös román vagyok. A férfinak nem volt lába, de azért mindig ütött. Megszöktem onnan, visszamentem az intézetbe, ahol elmeséltem mindent az igazgatónőnek. Nekem adtak igazat és ott maradhattam Gyulán.”

Dorina hat osztályt járt ki, megtanulta az írás, az olvasás és a számolás alapjait.

„Nem készültem férjhez menni, az igazgató akarta, hogy végre legyen, ahová tartozok. Egy kosárfonó lett a férjem, az anyósomnál laktunk. De nem éreztem jól magam vele. Ha valami pénzhez jutott, mindig részeg volt, amit főztem, azt a falhoz vágta. Amikor hazajött nem ismerte a fürdést, a lányommal aludtam inkább egy ágyban. De mindenért én lettem a hibás, állandósult a veszekedés. Tizenhét éves voltam az esküvőnk esztendejében, aztán hat évet töltöttünk még így együtt. Két gyermekünk született, aztán a férjem elment, kilépett az életemből, és egyedül maradtunk.”

Az asszony jó döntést hozott, amikor az intézeti lét után kapott segélyből 2001-ben megvett egy házat Vésztőn. Ez legalább hajlékot ad most neki és gyermekeinek. 

„A nagyobbik lányom nemrégiben járta ki a hatodikat. De a kisebbik negyven dekás volt, amikor öt hónapra megszületett, Gyulán feküdtem vele az újszülött osztályon. A kislányt háromszor kellett újraéleszteni. Az idegességtől elment a tejem, tápszerrel etettem, aztán hazajöttünk. Olyan kicsi volt az én lányom, hogy nem volt rá még ruha sem, egy játékbaba ruháját adtam rá. A szülésnél oxigénhiány lépett fel, ezért értelmi fogyatékos az én kicsim. De a Jósisten megsegített, mert megmaradt.”

Dorina sír, nem lehet vigasztalni. Látom magam előtt, amint nap, mint nap elindulnak Békéscsabára, ahol a sérült lánnyal szakemberek foglalkoznak. Dorina az utazáshoz egyedül gyönge, de mindig akad, aki segít feltennie a kerekes széket az autóbuszra. Így tudnak utazni. Egyszer talán majd mindannyian egy sokkal jobb világ felé.  

 

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Programvezetőnk, De Coll Ágnes újabb rangos elismerést vehetett át

Budapest – Dr. Pintér Sándor belügyminiszter miniszteri elismerést adományozott De Coll Ágnesnek, a Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni programvezetőjének, amelyet Dr. Hegyaljai Mátyás európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár, az emberkereskedelem elleni küzdelem nemzeti koordinátora október 10-én, csütörtökön adott át.

A szeretet művészete: szakmai konferencia a szociális közfeladatokról

Gyula – Baptista szociális szolgáltatók szakmai fejlesztése a minőségi szolgáltatás érdekében címmel rendezett projektzáró konferenciát október 3-án és 4-én a Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat.

Otthon nélkül maradt és segítséget vár a sokgyermekes pilisvörösvári család

Pilisvörösvár – A Baptista Szeretetszolgálat gyűjtést indított annak a sokgyermekes családnak a megsegítésére, amely nemrégiben tűzvész miatt veszítette el az otthonát.

Lap tetejére