X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

A Baptista Világszövetség főtitkárának látogatása és együttműködési megállapodás a kormánnyal

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2021. szeptember 20., hétfő 14:21

Budapest – Dr. Elijah Brown szeptember 19-én, vasárnap a Budafoki Baptista Gyülekezet előtt beszélt, majd másnap részt vett azon az eseményen, amelynek során a magyar kormány újabb együttműködési megállapodást kötött a baptistákkal.

 

Az üldözött keresztényekre emlékeztek azon a különleges istentiszteleten, amit a Baptista Világszövetség főtitkára tartott Budapesten. Elijah Brown számos történeten keresztül hívta fel a figyelmet arra, hogy a keresztények üldözése napjainkban sok esetben rosszabb, mint a történelemben ezelőtt bármikor is volt. Szavait Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke tolmácsolta. A vendéget Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke köszöntötte.

A főtitkár az M1-nek adott interjújában kiemelte, hogy nem csak a keresztényeket, hanem a keresztény alapértékeket is sok helyen támadják a világban. Példaként a családot említette, amely a Biblia szerint egy nőből és egy férfiből áll, akik egy életre szóló közösségben nevelik fel gyermekeiket. „Azt látjuk, hogy a változó kultúrák szelei szeretnék fújni a trombitákat, de mi kitartunk a Biblia és Isten változatlan igazságai mellett ebben a kérdésben is. Azt tartjuk, hogy bár próbálják megkérdőjelezni, próbálják veszélyeztetni ezeket az igazságokat. Számunkra ezek megváltoztathatatlanok, jelentette ki a világszövetség főtitkára.

Az istentiszteleten részt vett Német Zsolt, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára is, aki elmondta: a Baptista Szeretetszolgálatnak már nagyon komoly eredményei vannak, folyamatosan együttműködnek mind a külügyminisztérium humanitárius részlegével, mind pedig az üldözött keresztényekkel foglalkozó államtitkársággal.

Másnap, szeptember 20-án folytatódott a Baptista Világszövetség főtitkárának budapesti programja, amelynek során egy újabb fontos lépés történt, újabb mérföldkőhöz érkeztünk.

A hatályos egyházügyi törvény rendelkezéseinek értelmében, a korábbi, 1998-ban készült megállapodást megújítva, szeptember 20-án a Magyar Kormány és a Magyarországi Baptista Egyház átfogó megállapodást kötött egymással. A dokumentumot Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Papp János egyházelnök írta alá. Az eseményen jelen volt és köszöntést mondott Dr. Elijah Brown, a Baptista Világszövetség főtitkára, s ott volt Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke is.

Az átfogó megállapodás a történelmi egyházakkal kötött szerződéssorozat része, és szerteágazóan rögzíti az egyház hitéleti, oktatási, szociális, kulturális, segélyszervezeti és egyéb feladatait, a kormánnyal való együttműködés módját, kereteit és célkitűzéseit. Mindez az átlátható, tervezhető jövőt, és a kölcsönös megbecsülést mutatja be és munkálja egyben. Dr. Semjén Zsolt köszönetet mondott az egyháznak a közfeladatok átvállalásáért, illetve a családok és hátrányos társadalmi csoportokkal kapcsolatos, illetve a börtön- és kórházpasztorációban nyújtott tevékenységéért. A kormány felismeri és elismeri azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a baptisták mindezek mellett az összmagyarság, a nemzet egységéért tesznek. A miniszterelnök-helyettes kifejtette, hogy nem feledkeznek meg arról sem, hogy milyen nagy szerepet játszottak a baptisták a Szent Korona hazahozatalában.

Papp János egyházelnök azt mondta, hogy háromszáz gyülekezetük, több száz lelkipásztoruk, a szociális és közoktatási intézményeikben dolgozó és segítségben, ellátásban részesülő sok tízezer ember megbecsüléssel tekint a hétfői eseményre. Szavai szerint az 1998-as megállapodás felett eljárt az idő, mivel változtak a törvények, valamint jelentősen bővült egyházuk társadalmi szolgálata. Úgy vélekedett, hogy az új szerződés körültekintően, a fontos kérdésekben részletesen, hosszú időre megnyugtatóan szabályozza tevékenységüket.

Az egyházelnök kijelentette, hogy 500 éve, amikor a reformáció időszakában elődjeik, az anabaptisták mozgalma elindult a Kárpát-medencében is, elképzelhetetlen lett volna egy ilyen együttműködés. De nem valósulhatott volna meg hasonló párbeszéd 175 esztendeje sem, amikor baptista elődjeik újraindították az üldöztetések nyomán kihalt baptista szolgálatot – tette hozzá.

Kiemelte: azért fontos nekik az átfogó megállapodás, mert a társadalom érdekében végzett szociális, közoktatási, egészségügyi tevékenységük során tervezhető, átlátható, minden érintett megelégedésére szolgáló működést akarnak biztosítani. Papp János úgy fogalmazott, hogy hálásak a mostani különleges pillanatért, de az a feladatuk, hogy a jövőbe is tekintsenek, látják ugyanis a nemzet előtt álló feladatokat, egyre nagyobb kihívásokat.

Elijah M. Brown, a Baptista Világszövetség főtitkára arról beszélt, hogy nagyra értékelik ezt a különleges alkalmat.

A baptizmus a világ szinte összes országában megtalálható – közölte. Fontosnak nevezte a vallásszabadságot, jelezve: minden olyan államban, ahol szabadon dolgozhatnak, iskolákat és kórházakat működtetnek. A leginkább demokratikus társadalmak ott alakulhatnak ki, ahol érvényesül a vallásszabadság – vélekedett Elijah M. Brown.

 

A Baptista Világszövetség elnöke másnap meglátogatta a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Házat, Velencén, a Zöldliget-iskolát és a pákozdi logisztikai központot. 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Bővítését tervezik hazánk egyetlen gyermekhospice-házának

Törökbálint - Az élő szeretet és az emberi méltóság megjelenítője a Tábitha-ház - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön, a Pest megyei Törökbálinton, a gyermekhospice-ház fennállásának tizedik évfordulóján.

Szív alakzatban álltuk körbe az Országalmát: összefogás a túlélésért

Székesfehérvár - Az újraélesztés világnapja alkalmából egy közös fényképpel hívták fel a figyelmet Székesfehérvár belvárosában mindazokra, akik megmenthetőek lennének, ha megkapják a gyors és bátor segítséget.

Jubileumi konferencia és ünnep - most már 25 esztendő után

Egerszalók – Konferencián vetettek számot az alapítás óta eltelt negyed évszázadról és beszéltek az előttük álló újabb feladatokról és kihívásokról a Baptista Szeretetszolgálat intézményeinek vezetői, munkatársai.

Lap tetejére