A Baptista Szeretetszolgálatnak gyűjtenek ruhákat a Corvinus hallgatói
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2019. március 07., csütörtök 16:39
Budapest – Márciusban a Négyszoba Galéria ad helyet a Corvinus Művészeti Akadémia által szervezett programsorozatnak, amely alatt a rászorulókról sem feledkeznek meg a szervezők.
A CMA egy diákkör, amelynek tagjai nyitottak és elkötelezettek minden művészeti tevékenység iránt, így kerülhet sor a hasonló értékeket képviselő Négyszoba Galériával való együttműködésre (Wesselényi utca 17-es szám). A program része a teljes márciuson átívelő képzőművészeti kiállítás, ám ezen túl minden csütörtökön délutántól a helyszínre várják az érdeklődőket. Ezt a rendezvénysorozatot kapcsolták össze a szervezők egy gyűjtéssel a Baptista Szeretetszolgálat részére. A helyszínen egész márciusban várják a megunt, kinőtt, használaton kívüli ruhákat, melyeket a hónap végén a Baptista Szeretetszolgálatnak adnak át, majd eljutnak azokhoz, akiknek ez az adomány rengeteget számít.
A programok:
A március hetedikei első csütörtökön Slam Poetry klubbá változik a galéria, amikor is a már ismertebb neveken túl a lelkes érdeklődők Open Mic keretében mutathatják meg tudásukat.
Nemzeti ünnepünk előtt egy nappal a délutáni zenés vetélkedőn túl egy családias szobakoncertre várják a látogatókat a szervezők, ahol a tábortűz hangulatát a szobák komfortjában élvezhetik a helyszínre érkezők.
Március 21. a színház iránt rajongók napja, ugyanis a CMA egy saját darab bemutatásával bizonyítja, hogy valóban az egész világ színház és ez alól a galéria sem lehet kivétel.
Március 28. az esemény zárónapján a film rajongóié a terep. Rövidfilmvetítésekkel és utána neves vendégekkel folytatott beszélgetésre várnak mindenkit.
A fő programok mellett több kiegészítő program, játékok, borkóstolás is várja az érdeklődőket az események alatt, melyekre a belépés díjtalan.
Mindez egy ingyenes művészeti esemény, amely éppen a nagy tavaszi takarítások ideje alatt kerül megrendezésre. Aki a selejtezések alatt talál használható, de számára nem értékes darabokat, az kapja fel azokat, és induljon el a Négyszoba Galéria irányába, és nem csak kikapcsolódhat, de jobbá teheti valaki életét is!
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!
Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.
Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka
Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!
Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején
Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.

BELSŐ MENÜPONTOK
