“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

A Baptista Szeretetszolgálat közleménye a házi segítségnyújtás szolgáltatásáról

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. augusztus 25., kedd 16:14

 

A Magyar Államkincstár Budapesti és Pest Megyei Igazgatósága ellenőrzést indított a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy fenntartásában álló házi segítségnyújtást és nappali idős ellátást végző intézményeinél. Az ellenőrzés csupán a mintegy 9000 ellátottról gondoskodó ellátás 10 százalékát vizsgálta meg, és az intézményeknek még nem is volt lehetőségük reagálni a megállapításokra.

A Kincstár az egyes Intézményeknél egyes esetekben tapasztaltak alapján feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, mely alapján ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás van folyamatban. A feljelentés okát nem ismerjük. Ezen büntetőeljárásra hivatkozva a Kincstár  2015. augusztus 11-én kézhezvett végzésében azonnal végrehajthatónak nyilvánítva, már augusztustól felfüggesztette az összes, házi segítségnyújtást és idősek nappali ellátását nyújtó intézmény működéséhez szükséges teljes költségvetési támogatást. Ezen feladatok biztosításához szükséges állami támogatás tehát megszűnt, egyik napról a másikra.

A Baptista Szeretetszolgálat mindenben együttműködik az ellenőrzés során, és fenntartói biztost nevezett ki az államkincstári ellenőrzéssel érintett, önállóan működő és gazdálkodó intézményekhez. 

A mindösszesen az ellátás 10 százalékát érintő vizsgálat ellenére a felfüggesztés országos kiterjesztését túlzónak és indokolatlannak tartjuk. A folyósítás felfüggesztésének indokoltságát, jogszerűségét a Baptista Szeretetszolgálat ezen túlmenően is mind jogilag, mind ténybelileg, minden vonatkozásban vitatja, azt megfellebbezi, de az azonnali végrehajthatóság miatt a támogatást továbbra sem folyósítja a Kincstár. A felfüggesztés az egyéb szociális intézményeket, és a Szeretetszolgálat által fenntartott köznevelési intézményeket, iskolákat nem érinti.

A kialakult helyzetről értesítettük az érintett intézményeket, akik haladéktalanul megkezdték a munkavállalók és az ellátottak tájékoztatását.

Az intézményeknek munkavállalóik munkaviszonyának felmondására nem adtunk utasítást. Minden intézmény önálló munkáltató is egyben, és az intézmények vezetői gyakorolják a gondozók munkáltatói jogait. A kialakult helyzetre tekintettel kértük az intézményeket, hogy értesítsék az ellátottak lakhelye szerint illetékes, ellátási kötelezettséggel rendelkező települési önkormányzatokat, hogy az ellátási jogviszonyuk megszűnését követően, kötelezettségüknek eleget téve lássák el az ellátottakat.

Még a fellebbezést megelőzően azonnal a Kincstár elnökéhez és a felfüggesztést elrendelő MÁK Budapesti Igazgatóságához fordultunk, hogy az ellátotti és a munkavállalói érdekekre tekintettel a felfüggesztést vagy annak azonnali végrehajthatóságát vonják vissza. A kérelem benyújtása óta eltelt egy hétben megkeresésünkre nem kaptunk választ.

 A házi segítségnyújtást biztosító intézmények a helyzet rendezése érekében minden tőlük telhetőt megtesznek, de a finanszírozás elvonása miatt erősen korlátozott a lehetőségük.

A helyzet megoldásának lehetősége a Magyar Államkincstár kezében van.

A sajtóban a vizsgálattal kapcsolatban megjelent valótlan állítások miatt a Baptista Szeretetszolgálat jogi lépéseket tesz.

 

 

(További információ:  

Révész Szilvia
kommunikacio@baptistasegely.hu
 
Dr. Mester Csaba
Jogi képviselő)
 
 
 

 

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Pont ott segítünk, ahol kell. Tedd jobbá a világot adód 1 %-ával!

Adószám: 18485529-1-42 Technikai szám: 0286

Köszönjük, hogy valóban több lehetett, mint egy ételosztás!

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront szolgálata Kőbánya önkormányzatának támogatásával „Több mint ételosztás” elnevezéssel egy komplex szolgáltatást nyújtó rendezvényre várta 2024. február 10-én, szombaton elsősorban a 10. kerületi közterületen és az intézményekben élő, hajléktalan embereket.

Mentőcsapatunk tagjait köszöntötték a törökországi földrengés évfordulóján

Budapest - A Yunus Emre Török Kulturális Intézetben látták vendégül azokat a magyar kutató-mentő csapatokat és családtagjaikat, akik az egy évvel ezelőtt bekövetkezett földrengések után harmincöt túlélőt emeltek ki a romok alól.

Lap tetejére