“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

A Baptista Szeretetszolgálat és a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának közös kiállítása

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. január 13., kedd 10:41

 

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) támogatásával megvalósult palotatörténeti kiállítás a középkor időszakát mutatja be. Az államtitkár kiemelte: Budapest és a kulturális kormányzat számára egyaránt fontos, hogy a Várkert Bazár és a Várnegyed rekonstrukciós programja üzenetértékű legyen.

 

A pénteki rendezvényen megnyílt a múzeum új, a Budavári Palota úgynevezett zárt kertje felőli bejárata a Királypincében, amely a Várkert Bazár mozgólépcsője és liftje, valamint a Magyar Nemzeti Galéria előtti Savoyai-terasz felől érkező látogatók számára biztosít belépést a BTM Vármúzeumába.

 

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes emlékeztetett arra, hogy az Ybl bicentenárium alkalmából megnyílt Várkert Bazárnak köszönhetően kerülhetett sor arra, hogy a Budavári Palotába és így a Vármúzeumba már nemcsak a Szent György tér felől az Oroszlános kapun át, hanem a Várfalon futó gyilokjáró felől is fel lehet jutni.

 

A Buda "a királyi méltóság széke és trónusa" - a középkori királyi palota című tárlaton a Királypince felé vezető részben a királyi könyvtárakat, Hunyadi Mátyás könyvtárát, az egykori középkori palota latrináját, őrségének körülményeit és egy kőfaragóműhelyt ismerhetnek meg részletesebben az érdeklődők. Mátyás könyvtárából a Philostratus-kódex másolatát lapozgathatják a látogatók, valamint 3D-s animációt láthatnak a középkori királyi palota 1540 körüli állapotának egy lehetséges változatáról. A tárlat emellett bemutatja egy bronz díszeitől megfosztott márvány talapzat rekonstrukcióját is. A középkori palotaszint helyiségeibe új információs rendszer került, amelyről a látogatók magyar és angol nyelveken tájékozódhatnak az adott térről.

 

A középkori királyi palotát bemutató kiállítás újjárendezett központi része az Emmi Alfa-programjának támogatásából készült el. A palotaszinti kiállítás az Anjou-, Zsigmond-, Mátyás- és Jagelló-kori magyar királyi rezidenciát mutatja be feltárt maradványaival és műtárgyaival.

 

Farbaky Péter, a BTM főigazgatója a rendezvényen kitért a Museo Mundial projekt bemutatására is, amely Németországban, Csehországban, Portugáliában és Magyarországon valósul meg az Európai Unió finanszírozásával. A program célja elősegíteni a múzeumok és civil szervezetek közös munkáját oly módon, hogy a múzeumok állandó kiállításaiban a millenniumi fejlesztési célokat, valamint az egész világot érintő globális kérdéseket interaktív állomások formájában építi be.

 

A BTM-ben négy állomást adtak át: egyet a Királypincében az elmúlt évszázadok higiéniai viszonyairól, kettőt a Budapest - Fény és árnyék, a főváros 1000 éves története című várostörténeti kiállításban a Föld vízháztartása és a nők esélyegyenlőségének, oktatásának jelentőségével kapcsolatban. A negyedik állomás az Ősi népek, antik kultúrák című állandó kiállításban a csecsemők bronzkori táplálásának eszközeivel foglalkozik. Az állomások egy évig lesznek látogathatók.

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.

Közeledik a Szeretetszolgálat Vasárnapja!

Budapest - Április 14-én, vasárnap az egyik nagy baptista gyülekezetben egy istentisztelet keretében röviden bemutatjuk/felvillantjuk a Baptista Szeretetszolgálat munkáját, a küldetésünket és hívjuk a gyülekezetet a közös szolgálatra, önkéntességre, támogatásra.

A Baptista Szeretetszolgálat Istentől megáldott feltámadási ünnepet kíván!

Lap tetejére