X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Belföld

„Pont ami kell”

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2014. december 16., kedd 13:32

„Pont ami kell”

 

Ez a Baptista Pont hálózat pécsi irodájának jelmondata, mely többféleképpen is értelmezhető. 

Egyik üzenete, hogy Isten csodálatos módon tölti be szellemi és fizikai szükségeinket. Ezt tapasztalhattuk meg a közelmúltban.

 

A Baptista Pontokon történő mindennapi munka lényeges része az adományok begyűjtése és kiszállítása, melyhez  itt Pécsen egy közel 20 éves áruszállító járművet használunk. Az autó sok-sok éve a Szeretetszolgálat megbízható „öregjei” közé tartozik, azonban kora és állapota miatt mára „nyugdíjazásra” érett. 

Németországban élő magyar testvéreink révén ez a hír eljutott a Regensburgban lévő Szabad Evangéliumi gyülekezet egyik vállalkozó családjához is. 

Az Úr indította őket a segítségre, és egyik újszerű Iveco 3,5t-s áruszállító teherautójukat bocsájtották rendelkezésünkre jövő év áprilisig, minden viszonzás nélkül. A családapa azt mondta, mikor meg szerettük volna köszönni, hogy ne neki köszönjük, mert az ő cége Istené, és felé adjunk hálát.

 

A Baptista Szeretetszolgálat ország nyolc településén kilenc adományboltot működtet – Békés, Esztergom, Fót, Kaposvár, Kosd, Pécs, Rétság, Székesfehérvár. Az adományközpontok adományok – ruhaneműk, háztartási eszközök, tartós élelmiszerek, kisbútorok – leadására, és jelképes pénzösszeg felajánlásával elvihető termékek cseréjére létrehozott pontok. A BaptistaPont a térség szociálisan rászoruló családjainak is segítséget nyújt, fogadja személyes, telefonos, vagy levélben történő megkereséseiket, és igyekszik enyhíteni a bajba jutottak nehéz helyzetén. Így elmondható, hogy nem csupán adománypontként, hanem szociális irodaként is üzemel.

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Megújult otthonban várjuk a rászoruló, támogatott családokat

Debrecen – Június 25-én, kedden ünnepélyes külsőségek mellett nyitottuk meg a „Kamilla” Családok Átmeneti Otthonának korszerű, új épületét.

Folytatódik a kiváló együttműködés a Magyar Honvédséggel

Ócsa – Negyedik alkalommal rendezte meg nemzetközi, úgynevezett „nem kinetikus képességek” alkalmazásán alapuló gyakorlatát az MH Ludovika Zászlóalj ócsai kiképzőbázisán az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ, melynek látogatói napjára a Baptista Szeretetszolgálat is meghívást kapott.

Ügyességi és logikai feladatokkal vártuk a fiatalokat a gyermekfesztiválon

Fót - Az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan idén is ott voltunk a sorrendben hetedik alkalommal megrendezett fóti Országos Nyárköszöntő Gyermekfesztiválon, ahol "hétpróbás" feladatokat állítottunk össze a fiatalok számára. Köszönjük a hozzánk csatlakozott önkéntesek értékes segítségét!

Lap tetejére