“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

„A bölcs tanítás az élet forrása”: országos évnyitó a Cserepka Iskolában

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2020. augusztus 31., hétfő 19:25

 

Pécs - A Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában a 2020-2021-es tanévben szeptembertől országszerte negyven baptista oktatási intézményben mintegy 14 ezer diák kezdi meg a tanévet. A segélyszervezet idén kilencedik alkalommal tartotta meg országos tanévnyitóját, amely egy kosárlabdapálya átadásához is kapcsolódott.


Az eseménynek a pécsi Cserepka János Baptista Általános és Középiskola adott otthont augusztus 31-én, hétfőn 10 órától. A diákokat, pedagógusokat, szülőket és a vendégeket Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója köszöntötte, majd Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke imádkozott, s áldotta meg mindazokat, akik a baptista oktatási intézményekben tanulnak, dolgoznak: a diákokat, a tanárokat, a családokat.

Dr. Hoppál Péter miniszteri biztos, országgyűlési képviselő köszöntőjében fontosnak nevezte, hogy nem veszítettük el közösségi létformáinkat a világjárvány közepette sem. Leszögezte, ismét van Magyarországon értékközpontú oktatás és nevelés, amelynek keretei között megismerhetőek a kereszténység tanításai is. Örülnünk kell ennek, örülnünk a sokszínű oktatásnak, jelentette ki a politikus, aki fontos eredménynek nevezte, hogy idén sok százezer diák ingyen kaphatta meg tanszercsomagját. Örülnünk kell annak a fejlődésnek, amelynek nyomán fejlesztés folyhat a Cserepka Iskolában is. Örülnünk kell a szépnek, mindannak, ami teljessé teszi az életünket, zárta szavait Dr. Hoppál Péter.

Péterffy Attila pécsi polgármester beszédében örömét fejezte ki azért, hogy Pécs adhatott otthont a baptista oktatási intézmények országos évadnyitójának. Hozzátette, a Baptista Szeretetszolgálatnak és Pécs városának régi a kapcsolata, annak komoly gyökerei vannak, hiszen a segélyszervezet nem csak iskolákat, hanem szociális intézményeket tart fenn a megyeszékhelyen. Az együttműködés sikeres, szögezte le a városvezető, s ennek azt a példáját hozta, hogy a járvány ideje alatt nem történt intézményeinkben az új vírushoz köthető megbetegedés.

Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke elsősorban büszkeségeiről beszélt. Elmondta: a segélyszervezet fenntartásában működő oktatási intézmények pedagógusai rendkívüli teljesítményt nyújtottak egy korábban soha nem tapasztalt, rendkívüli helyzetben, és ezért minden tiszteletet megérdemelnek. „A bölcs tanítás az élet forrása”, idézte a Bibliát beszédének sarokpontjaként a segélyszervezet vezetője.      

Szabó Attila, az iskola igazgatója kiemelte, hogy amíg pár évvel korábban a lemorzsolódási arány az intézményben húsz százalékos volt, addig mostanra ez már csak öt százalék. Majd örömét fejezte ki, hogy az iskola létszáma idén átlépte az ötszáz főt.    

 

 

A "Cserepka"

 

Az iskolában jelenleg több fontos beruházás is befejeződött, illetve folyik. Az energia-hatékonysági felújítás mintegy 299, 21 millió forint értékű, a „kiskert-játszótér” pedig egy nemzetközi projekt kapcsán újult meg. A két kültéri kosárlabdapálya összesen 42 millió forintból született újjá, ez a Rátgéber Kosárlabda Akadémia és a Baptista Szeretetszolgálat közös beruházása volt. A tantermek, tanári termek és a tanításhoz szükséges eszközök felújítása és az állagmegóvás folyamatos.

Idén az iskola több diákja is komoly sporteredményeket ért el.

Hegedűs Levente 100 méteres mellúszásban országos 2. helyezett lett, Kordé Kinga három éve az atlétika kiemelkedő tehetsége, Karlóczy Ákosa tavalyi tanévben judo sportágban válogatott kerettag lett, Tímár Viktória aerobik sportágban többször is országos dobogós helyezért ért el, majd kiemelkedő tanulmányi és sporteredménye miatt az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2019-ben meghirdetett „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” elismerést kapott.

Brunner Hugópillanatnyilag korosztályában az országban a legjobb távolugró közel 7 méteres ugrásával. Gréczy Leventetollaslabda sportágban az évek során számtalan országos versenyen vett részt, ahol szinte mindig dobogós helyezéseket ért el.Bartha Panna a 2019-2020-as tanévben elnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” elismerést kimagasló tanulmányi és sport eredménye miatt. Korosztályos válogatott teniszezőként több országos és nemzetközi bajnoki címet tudhat a magáénak, de talán a tavalyi év legjelentősebb momentuma az azerbajdzsáni, bakui ifjúsági olimpián való részvétele volt.

Rakoncsa Enikőritka, látványos sportágat választott magának, a kötélugrást. A sok munkának köszönhetően országos 2. helyezést ért el páros gyakorlatban és 3. helyezést összetettben.Kiss Bene Benjámin tollaslabda sportágban U19-es korosztálybajnok, valamint korosztályos válogatott. Balázs Klementina kitűnő tanulmányi eredménye mellett taekwondo sportágban korosztályának országos és nemzetközi versenyein mindig dobogós helyezést ér el.Gelencsér Máté és Kókai Szilárd vízilabdázómár most elmondhatja magáról, hogy ilyen fiatalon a pécsi felnőtt NBI-es csapat tagja, valamint a korosztályos magyar válogatott kiemelkedő kapusa, illetve játékosa.Illés Doriándiszkoszvetésben számos korosztályos országos bajnoki címet szerzett. Az atlétikai világbajnokságongránáthajítás és nyeleslabda vetés versenyszámokban 4. helyezést ért el.

 

 


KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

A segítségnyújtás alappillére a biztonságos környezet megteremtése

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat biztonsági szakemberének, Horváth Sándornak a gondolataival jelent a Biztonságpiac Évkönyv, amit minap egy nívós szakmai konferencián mutattak be.

Oktatási konferencia a digitális oktatásról és egyéb fontos témákról

Pákozd – Aktuális feladatok megtárgyalásának céljával rendezte meg a Baptista Szeretetszolgálat kilencedik, a 2020-2021-es tanév országos oktatási konferenciáját a segélyszervezet pákozdi logisztikai központjában.

Rétságon osztottak segélyt az adományozási munkatársak

Rétság – Augusztus 25-én, kedden a Nógrád megyei Rétságon osztottak segélyt a Baptista Szeretetszolgálat Adományozási Igazgatóságának munkatársai. Háromszáz családnak tudtak így segíteni tartós élelmiszerrel, tisztító és tisztálkodási szerekkel: a rászorultakhoz eljuttatott segély értéke mintegy 2,5 millió forint volt.

Lap tetejére