“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Alapítvány

Ukrán-magyar együttműködés a non-profit szektorban - fórumbeszélgetés

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2018. július 18., szerda 16:59

 

Budapest – Egy-egy kézműves kávé mellett rendeznek nyilvános fórumbeszélgetést július 26-án, csütörtökön 15 órától a Madal Cafe – Specialty Coffee Bar különtermében (Budapest, Alkotmány utca 4.) az ukrán-magyar non-profit szervezetek együttműködéséről.

Az esemény vendége lesz a budapesti tanulmányúton tartózkodó Narchinskaya Tatiana PhD hallgató, az Ukrán Civil Fórum képviselője is. A Visegrádi Alap által finanszírozott projektet a Baptista Szeretetszolgálat mellett az ADRA Szlovákia, az ADRA Csehország, a lengyel Medical Mission és az ADRA Ukrajna valósítja meg.

A nemzetközi projekt célja, hogy a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus és a változó politikai helyzettel összefüggésben erősítse a humanitárius tevékenységgel foglalkozó civil szervezetek alapvető készségeit. A program legfőbb feladata, hogy növelje a helyi NGO-k kapacitását, segítse a civil szervezetek fejlődését. A megvalósítás során feldolgozták a V4-ek tapasztalatait és ezzel erősítették az együttműködést a V4-ek nem kormányzati szervezetei és ukrajnai NGO-k között.

A projekt több elemből állt, s ezek részét képezte egy tréning, amelynek témája volt több más mellett például az adománygyűjtés, az önkéntesség, a szociális munka és a krízis-beavatkozás. Sor került tanulmányútra, tanácsadói mentorprogramra és egy kijevi konferenciára is.

A projekt legfontosabb támogatója a Visegrádi Alap és a Holland Külügyminisztérium:  www.visegradfund.org   www.minbuza.nl 

 

 

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Civil-katonai kerekasztal találkozón a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezetője

Budapest – A Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ április 24-én, szerdán civil-katonai kerekasztal találkozót rendezett, amelynek meghívott előadója volt Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója is.

Megjelent a Felebarát magazin legújabb, 2019. áprilisi száma

Budapest – Elkészült a Baptista Szeretetszolgálat időszakos kiadványa, a Felebarát magazin, amely a korábbi megjelenésekhez hasonlóan a segélyszervezet mindennapjait mutatja be a teljesség igénye nélkül.

Az Országgyűlés elnöke is köszönetet mondott a kulturális kirándulásokért

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat Baricz Dezső programigazgató irányítása mellett ötödik éve folytatja a „Kulturális kirándulás a fővárosban” elnevezésű programsorozatát. A munkát Kövér László, az Országgyűlés elnöke április 10-én keltezett levelében köszönte meg.

Lap tetejére