X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Alapítvány

Gálán köszönte meg a Baptista Szeretetszolgálat a támogatást

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. január 27., péntek 20:24

 

A Baptista Szeretetszolgálat 2016 adventjén 41 ezer 170 cipősdoboz ajándékot gyűjtött és juttatott el a rászorult gyermekeknek, részben külföldre is, például Böjte atya erdélyi árvaházaiba. Az adományok egy részének útját idén is nyomon lehetett követni.

Január 27-én, pénteken a segélyszervezet hűséges támogatóit Kurja Tímea, a tizenhárom éves Cipősdoboz Akció egyik koordinátora, az est háziasszonya köszöntötte, majd Parti János, a Kempinski Hotel értékesítési és marketing igazgatója vette át a szót. Elmondta: ritkán adódik számukra olyan lehetőség, hogy jótékonysági akció részesei lehetnek, ezért idén is örömmel mondtak igent, amikor elfogadták a segélyszervezet felkérését. Parti János lélekemelőnek nevezte a Cipősdoboz Akció újabb sikerét, majd reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a hagyomány folytatódik.

Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi igazgatója szavaival arra emlékeztetett, hogy a legutóbbi akció évében ünnepelte a segélyszervezet alapításának 20. jubileumát. A múltról szólva beszélt a Cipősdoboz Akció külföldi baptista gyökereiről és hazai sikeréről, amely azonban már a magyar Baptista Szeretetszolgálat nevéhez fűződik. Kiemelte, hogy az akció elmúlt 13 évében a munkatársak az önkéntesek és a partnerek segítségével összesen mintegy 370 ezer cipősdoboznyi ajándékot juttattak el a rászoruló kisgyerekekhez, s ez az adat önmagáért beszél. „Nagyobb boldogság adni, mint kapni”, idézte zárásként Pál apostol nyomán Jézust az igazgató.

Mielőtt átadták volna a köszönő okleveleket, Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke imádkozott és mondott hálás szavakat az Úrnak a szolgálat lehetőségéért.

A 2016-os Cipősdoboz Akció támogató partnere volt: a Kempinski Hotel, a budapesti Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola, a kótaji István Király Baptista Általános Iskola, a tiszaszalkai Hétvezér Baptista Általános Iskola, a fővárosi Kövessi Erzsébet Baptista Szakközépiskola és Gimnázium, a TOF, a Bookline, a REGIO Játék, a Skoda, a Nokia, az Aegon, a Metro, 7. kerület önkormányzata, az Arcadia Hotel, a Klauzál téri vásárcsarnok, a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ, a Westend, a BKK, a Safru Kertészet, a Magyar Honvédségtől a CIMIC, a Black Sheep Kft., a Prémium Médiacsoport, a Nekedterem Kft., az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, a Printker Office Land Zrt., az Oxygen Wellness, a Gilda Max, a Lite Wellness Club, Lubo bohóc és a Happy Day Band, Szandi és Bogdán Csaba, Juhász József és Garai László.

A gála résztvevői a segélyszervezet 20 évéről és a tavalyi Cipősdoboz Akcióról egy-egy kisfilmet nézhettek meg, majd ki-ki választhatott egy szeletet abból a tortából, amely egy tekintélyes méretű cipősdobozt formázott. A Baptista Szeretetszolgálat azzal búcsúzott partnereitől és támogatóitól, hogy az akció folytatódik, és az idei adventre ismét meglepetéssel készülnek.         

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Útjára indul a (L)átható Szeretet programja!

A Baptista Szeretetszolgálat idén is útjára indítja a Cipősdoboz Akció látássérült gyerekekre fókuszáló (L)átható Szeretet programját. A kampány lehetőséget biztosít ahhoz, hogy az ajándékozásra jelentkező dobozolók személyre szabott cipősdoboz ajándékot készíthessenek.

Keresztyén értékrend a mindennapokban

Velence – A Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskolában rendezték meg augusztus végén a baptista oktatási intézmények országos tanévnyitó ünnepségét. Az esemény egyik vendége volt Steiner József, a fenntartó Baptista Szeretetszolgálat missziói igazgatója is.

Tűz emésztette fel a múltat, de sikerült segíteni

Vácrátót – A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai felhívást tettek közzé a közelmúltban, amellyel egy szerencsétlenül járt család sorsára hívták fel a figyelmet. A baptista közösség példás összefogása, az akció támogatói reményt és lehetőséget adtak Bajnóczkyéknak.

Lap tetejére