“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

AKTUÁLIS HÍREINK

Az Országgyűlés elnöke is köszönetet mondott a kulturális kirándulásokért

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat Baricz Dezső programigazgató irányítása mellett ötödik éve folytatja a „Kulturális kirándulás a fővárosban” elnevezésű programsorozatát. A munkát Kövér László, az Országgyűlés elnöke április 10-én keltezett levelében köszönte meg.

Nagyszerű volt a sportnap, közösen tettünk a Fészek Nevelőszülői Hálózatért

Törökbálint - Partnerünk, a dm idén immár ötödik alkalommal rendezte meg a törökbálinti Arénában hagyományosnak mondható jótékonysági focitornáját, s másodszorra támogatott a baptisták családjához tartozó intézményt. A csapatok kitettek magukért és sok közszereplő is támogatta a rendezvényt.

Ukrajnai program nemzetközi együttműködésben, civil szervezetekért

„A nyugat-ukrán civil szervezetek jövőbeni munkaképességének növeléséért a fiatalok körében” címmel új programot indított a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, aminek keretében képzéseket és iskola-látogatásokat valósít meg Kárpátalján.

A baptisták is a Jószolgálat-díj mellett

Január 31-ig lehet szavazni a Jószolgálat-díj önkéntes kategóriáinak jelöltjeire, hogy ki legyen az év önkéntese és melyik civil közösség kapja meg az elismerést. A díjat 2016-ban a Baptista Szeretetszolgálat részvételével alapították meg.

Mit teszel másokért?

Kilencven éve született Martin Luther King amerikai baptista lelkipásztor, szónok, polgárjogi harcos, a Nobel-békedíj kitüntetettje. Rá emlékezünk.

Sikerrel zárult az idei Cipősdoboz Akció

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat idei 15., jubileumi Cipősdoboz Akciójában amerikai filmsztár, magyar autóversenyző, sportolók, népszerű énekesek, kiváló együttesek, közéleti személyiségek, televíziósok fogtak össze a magyarországi baptistákkal annak érdekében, hogy minél több rászoruló kisgyerek karácsonya válhassék boldogabbá, szeretetteljesebbé!

Egy éves a „Nincs B-Terv!” pályázati programja

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány pályázatán jelentős összegű támogatást nyert el hét magyarországi civil szervezet. A „Nincs B-Terv!” elnevezésű, a Europe Aid társfinanszírozásában megvalósuló pályázati program minap egy éves lett.

Élete végéig nem felejti Tvrtko, mit tett Hollandiában a magyar hentes

Budapest – Megérkezett a Cipősdoboz Várhoz a hollandiai magyarok támogatása, akik 225 ajándékkal teli cipősdobozzal csatlakoztak a jótékonysági akcióhoz.

Kedves ünnepség zenével és jó szóval a (L)átható Szeretet programjában

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat idén ismét útjára indította a látássérült gyerekekre fókuszáló (L)átható Szeretet programját. A kampány lehetőséget biztosított ahhoz, hogy az ajándékozásra jelentkező dobozolók személyre szabott cipősdoboz ajándékot készíthessenek.

Az idei esztendőben a Baptista Szeretetszolgálattal jár a Mikulástroli

Budapest - Idén az adventi időszakban ismét közlekedik a Mikulástroli. A járművön utazók találkozhatnak a Mikulással, és cipősdobozokba csomagolt ajándékokat adhatnak át neki, melyek a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Akciója jóvoltából rászoruló családokhoz kerülnek.

Lap tetejére