“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

AKTUÁLIS HÍREINK

Köszönet a támogatásért, amely a korábbiaknál is nagyobb mértékű!

Miután közzétették az idei 1 százalékos adófelajánlások adatait, a Baptista Szeretetszolgálat vezetői, munkatársai és önkéntesei hálás szívvel gondolnak azokra, akik bizalmukról biztosították az idén 22 éves segélyszervezetet. Szenczy Sándor elnök közleményben köszönte meg a támogatást.

Készenlétben van a baptista egészségügyi csoport az indonéziai földrengés miatt

Budapest - Készenlétben van a Baptista Szeretetszolgálat egészségügyi csoportja (két orvos, két ápoló és egy logisztikai munkatárs), hogy a helyi hatóságokkal és a helyi partnerekkel való egyeztetések után elinduljon az indonéziai földrengés helyszínére, miután pénteken 7,5-es erősségű földrengés rázta meg Celebesz szigetének középső részét.

Egy édesanya várja a segítséget, neves művészek lépnek fel az érdekében

Budapest – Jótékonysági estet szervezett a Baptista Szeretetszolgálat egy nehéz helyzetbe került édesanya érdekében, aki súlyos megpróbáltatások után kénytelen élni.

Saját fejlesztésű szoftverrel segítünk a hurrikán sújtotta területen

New Bern (USA) – A maga területén szenzációsnak számít az a magyar szoftver, amelyet arra terveztek, hogy a katasztrófa sújtotta területeken megkönnyítse a mentőcsapatok munkáját.A baptista mentőcsapat már nem először alkalmazza a rendszert.

Átmeneti otthonok épülnek a romba dőlt házak helyén az indonéziai szigeten

Lombok - A Baptista Szeretetszolgálat ötezer dollár gyorssegéllyel támogatja az indonéziai Lombok szigetének északi részét romba döntő földrengéssorozat utáni újjáépítést. A szervezetnek önkéntese dolgozik a helyszínen.

Letettük az épülő logisztikai központ alapkövét, új fejlesztés kezdődött

Pákozd – Letettük hétfőn a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjának alapkövét, amelyre több más fejlesztés mellett mintegy 638 millió forintot nyertünk el európai uniós pályázaton.

Az igazságügyi miniszter volt az öregdiák a baptista gimnáziumban

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat idén hetedik alkalommal tartotta meg országos tanévnyitóját, s már nem először tette ezt a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban. Az eseményen mások mellett köszöntőt mondott Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter is, az intézmény öregdiákja.

Tanévnyitó és ünnep az új épületbe költözött baptista középiskolában

Szeged – A Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában a 2018-2019-es tanévben szeptembertől országszerte 50 baptista oktatási intézményben közel 15 ezer diák kezdi meg a tanévet. A szegedi tanévnyitó ünnepségen új épületet is avattak.

Baptista oktatás és honvédelem: együttműködés a Kadét Programban

Budapest – A Katonai alapismeretek elnevezésű tantárgy oktatásával minap egy kiváló fővárosi baptista oktatási intézmény is bekapcsolódott a Magyar Honvédség úgynevezett Kadét Programjába.

Hit és szakértelem: az idei volt a hetedik baptista oktatási konferencia

Szigetszentmiklós – Augusztus 22-én, szerdán a szigetszentmiklósi baptista gyülekezet imaházában találkoztak a baptista oktatási szakemberek, intézményvezetők, pedagógusok, hogy meghallgassák az előadókat és egymás véleményét, így 2018-ban a fenntartó hetedik oktatási konferenciáján cseréljenek eszmét a gondokról, a jövőben rejlő kihívásokról és lehetőségekről.

Lap tetejére